A Jugoszláv erődítési szektorok és erődtípusai


Állandó erődítések csak el az 1

Állandó erődítések csak el az 1. és az 5. szektorokban készültek el. 1938 után francia mérnökök irányították az itteni építkezéseket. Korábban ugyanis a hegygerincekre tervezték az erődvonalat, de miután a jugoszláv küldöttség meglátogatta a cseh erődvonalakat megváltoztatták a korábbi terveiket az erődítésekről. Rájöttek, hogy hatásosabb, ha a hegyoldalakban építik ki az erődöket és a hegygerinceken csupán megfigyelőállásokat hagynak.

Az olaszországi határszakaszon összpontosították az erőforrásokat az erődépítésnél, ennek ellenére felismerte a jugoszláv vezérkar, hogy nem áll rendelkezésére a szükséges pénz hogy teljesen modern erődöket készítsen. A csehországi misszió után francia mintára ouvrages-eket terveztek építeni, de az erőforrások szűkössége miatt, ezeket a terveket átértékelték és a kisebb erődöket terveztek, kevesebb bunkerrel, mint a francia párjaik.

Az előörsök vonala a fő erődvonallal együtt az olasz határ mentén húzódott az 1. és 4. szektorokban. A legerősebb állások föld alatti járatokkal voltak összekötve, és tüzérségi állásokkal kiegészítve az 1. és 4. szektorokban (Vrhnika, Zelezniki), melyek Ljubljanát védték. A 2. szektor Susaknák szintén fontos volt, mely a Száva völgyét zárta le, egy esetleges olasz támadás elől. A 2. szektor gyakorlatilag végig kiépült egy rövid szakasz kivételével, melyet hegyi csapatok szálltak meg.

A 6. erődítési szektorban (a német határ mentén) mindössze Maribor környékén készültek jelentősebb állások. Mindössze előörsök épültek ki a Mura völgyében, míg a fő vonal a Dráva völgyében helyezkedett el. A jugoszláv hadsereg alapvetően a természeti akadályokban bízott itt és más szektorokban is. A 6. és 4. szektorok között mindössze előrösök készültek lezárva a Száva és a Dráva völgyét Dravogradnál, a Seeberg-szorosnál (1218 m) és a Libel-szorosnál (1310 m). Az építési munkák azonban 1939 tavaszáig nem kezdődtek el félve a németek esetleges reakciójától. A fő erődvonalnál a 6. szektorban csupán könnyű és közepes erődök készültek.

1940-re a Bánátban további erődítések készültek a korábban tervezettek mellett, válaszul arra hogy német csapatok kerültek állomásoztatásra Románia területén. A Vaskapunál további erődöket építését tervezték továbbá könnyű védművek készültek a Vardar völgyében a bolgár határnál is.

Az 1., 2. és 3. szektorokban készültek a legnagyobb és legjobban felszerelt erődök egész Jugoszláviában. A munkák 6 db francia típusú (ouvrages) építését ölelték fel az 1. és 3. szektorokban, de egyiket sem fejezték be az ország megtámadásáig.

A korábban felsorolt 12 db erődítési szektoron kívül az országon belül is terveztek további védelmi vonalakat, ilyen volt a Zágrábtól a tengerig húzódó vonal, egy másik a Glina és Czama folyók mentén, egy további pedig az Ilova és Una folyók mentén húzódott. Mindhárom vonal védte a Száva völgyét, de a hadseregnek csak minimális munkálatokat tudott megkezdeni ezekben az állásokban. Az utolsó tervezett védelmi vonal a Drina folyónál helyezkedett el.

A háborúig azonban becslések szerint csupán alig negyede készült el a tervezett erődítéseknek. Az elkészül állásokon végzett módosítások és javítások sem voltak megfelelőek. Ráadásul az egész erődítési program jelentősen függött a csehektől, akik a legfontosabb eszközöket szállították (páncélkupoláktól kezdve a ruhákig bezárólag). Csehszlovákia német megszállása után azonban ez a forrás megszűnt és a páncélkupolák helyett a sokkal olcsóbb, de lényegesen kevésbé hatékony beton kupolákat kezdtek alkalmazni. Az egyetlen nyersanyag, amiből jelentős forrásokkal rendelkeztek az építkezésekhez a cement volt, melyet mészkőből készítettek. A jugoszlávok az erődök építésénél a francia és cseh technikákat kombinálták. Az építéseknél érdekes megoldás volt a kettős betonréteg. A külső réteg tartalmazott egy spirális rácsot.

Az előörsök állásai között készültek bunkerek is, amik automata fegyverekkel védhetőek voltak és egy raj számára pihenőpontul szolgáltak békeidőben. Harckocsiakadályok általában 1 km-el ezek mögött az őrposztok mögött helyezkedtek el.

A francia mintájú ouvrages-ek nem készültek el a háborúig és csak kevés számú betonozott állás épült ki. Ezek többsége az olasz határon vagy a tengerparton helyezkedett el. Kevés számú bunkerbe építettek be páncélt, így a többségből hiányoztak a páncél lőrések és kupolák. Összesen 6 db ouvrages-t terveztek az olasz határon. Ebből az egyik a Tri Kralja erőd, mely tipikus példája ezeknek. Az 1937-es dokumentumok alapján 14 db gyalogsági 1 db tüzérségi és 2 db bejárati blokkot terveztek az erődbe, melyek 305 mm-es ágyúknak is ellenállnak. Az erőd elrendezése azonban egyáltalán nem a francia mintát követte, leszámítva azt, hogy a föld alatt lévő kaszárnya a bunkerek mögött helyezkedett el a bejáratok közelében. Az erőd a hegy felső részét foglalta el, ahol a bunkerek 740 és 870 m közötti magasságokban helyezkedtek el. Három bunker kivételével mind rendelkezett páncélkupolával, vagy betonkupolával. A bejáratok a francai ouvrages-ekhez hasonlóan készültek, egy az embereknek és egy külön bejárat a lőszernek. (Már erődök bejárata azonban meg a cseh erődökéhez volt hasonlatos.)



A tüzérségi bunkerek ütegei a támadók szárnyát lőtték volna, a francia mintát követve és két nagyobb lőszerraktár helyezkedett el az ütegek alatt. Az erőd négy szektorra volt osztva, mely a hegy egy-egy oldalát fedezte. A főfolyosó a kaszárnyától a négy szektorig futott a hegy nyugati felén. Egy másik főfolyosó a déli szektortól az északiig futott. Az erőd terveit azonban 1938-ban, majd 1940-ben is megváltoztatták. A háborúig azonban csak két gyalogsági blokk készült el a hegy nyugati oldalán 500 m-es magasságban egy főfolyosóval.

Strimica erődöt 1937-ben tervezték meg, egy bejárattal és hat bunkerrel egy 625 m magas hegyen. Ezt a tervet is azonban 1941-ben módosították egy három bunkeres modellre, melyekben géppuskákat telepítettek volna, ugyanakkor a korábban tervezett folyosók (közel 300 m hosszúságban) megmaradtak az új tervben is, a kaszárnyát azonban csökkentették méretében.

A jugoszláv típusú ouvrages-ek alapvetően a nehézgéppuskákra épültek és csak ott készült páncélelhárító ágyúnak bunker ahol szükséges volt (csekély számban készültek csak). Az erődök bunkerei azonban nem készültek közelharcra, és nem rendelkeztek fossé-val sem (árokkal a kilövőállások előtt).

A francia mintájú ovrages-eken kívül készültek más erődök is. Ilyenek voltak az olasz határnál készült két szintes megfigyelő bunkerek, kupolákkal (páncél, vagy beton) és 2,5 m vastag betonfödémmel.

Egy másik bunkertípus a föld alatti bejárattal rendelkező szintén kétszintes géppuska bunker beton toronyban. (A torony vastagsága 1,0 m volt.)

A jugoszlávok viszonylag kevés páncélkupolás nehézgéppuska tornyot terveztek a bunkereikbe, döntően a páncélkupolák hiánya miatt. Egyedi megoldás volt a francia tüzérségi blokk és a cseh önálló tüzérségi blokk keresztezése. A 4 db 105 mm-es tarack számára készült bunkernél a tarackok tábori ágyúk voltak (nem beépítettek, mint a franciáknál vagy cseheknél), és 60 fokos szögben tudtak tüzelni. Kétszintesek voltak ezek is, és készült fossé (védőárok) a bunker tüzelőállásai előtt. Egy ilyen tüzérségi bunker majdnem teljesen elkészült a háborúig az olasz határnál Trata mellett.

A közepes méretű bunkereket mind a frontális támadás ellen, mind oldalazó tűzhöz és körkörös védelemre is alkalmazták, hasonlóan a franciákhoz. Ezek általában kétszintesek voltak és nem egy helyiségesre készültek.

A könnyű bunkerek általában egy géppuska számára készültek és egyetlen helyiségből álltak.

A beton kupolák mellett egy további érdekes megoldást is kitalálták a jugoszlávok. Ezek a páncélozott beton tornyok voltak. A tornyok betonból készültek lőrésekkel a géppuskák számára. Ezek süllyeszthetők voltak. Mikor a tornyot leengedték akkor a páncélzár összezárult a kupola felett védve azt, mikor felemelték a tornyot kinyílt a páncélzár.

A műszaki zárak esetében a jugoszlávok is harckocsi gúlákat és harckocsi akasztó síneket alkalmaztak 3-5 sorban. Azonban ezeket a síneket nem beton alapba süllyesztették, hanem csak a földbe ásták, ami csökkentette a hatékonyságukat. Tovább harckocsi árkokat is alkalmaztak (pl. 3,5 m mély és 8 m széles árkot), melynek a falát kibetonozták.

72 db határőr századot állítottak fel (Granicari) melyeket ezredekbe szerveztek, hogy megvédjék a határokat. Békében a hadsereg három dandárja és 4 önálló zászlóalja 16 üteggel védte az olasz, német és magyar határt. Ebből az erőből 1 dandár öt üteggel (24 ágyú) és egy önálló zászlóaljjal és egy üteggel (4 ágyú), összesen 6500 fő védte az olasz határt. Egy dandár három üteggel (16 ágyú), összesen 2200 fő védte a német határt. Egy dandár három üteggel (30 ágyú) és egy önálló zászlóalj két üteggel (12 ágyú) összesen 6400 fő védte a magyar határszakaszt. Mozgósítás esetben ezek az erők 50000 főre és 160 ágyúra növekedtek volna. A határ menti erőknek háború esetében az ellenség előrenyomulásának lassítása lett volna a feladata, amíg a teljes hadsereget mozgósítják.

 



A cikket eddig image counter látogató tekintette meg.