Erővonalak története Jugoszláviában 1920-1941


Az első világháború után etente hatalmak létrehozzák a Szerb-Horváth-Szlovén Királyságot a korábbi Szerbia utódaként, mely 192

Az első világháború után etente hatalmak létrehozzák a Szerb-Horváth-Szlovén Királyságot a korábbi Szerbia utódaként, mely 1929-ben felvette a Jugoszlávia nevet. A többnemzetiségű országban jelentős magyar, olasz és német kisebbségek is élt, szomszédos országok közül viszont mind Olaszországgal, mind Magyarországgal voltak területi vitái Jugoszláviának.

1919-ben az akkori Fiumét olasz nacionalista erők szállták meg, majd az 1920-as Versaillesi béke ugyan szabad kikötőnek nyilvánította azt, de a kikötőt Olaszország megszállta. Ezen felül Jugoszlávi adriai kikötői közül többet is (köztük Zárát) Olaszországnak ítélt a békeszerződés más szigetekkel egyetemben. Ezek a területi viták alapvetően meghatározták a két ország viszonyát a két háború között, és magukban hordozták a későbbi konfliktust.

Hasonló volt a helyzet Magyarországgal is, mely korábban az Osztrák-Magyar Monarchia meghatározó alkotója volt és melytől jelentős területeket csatoltak el 1920-ban Jugoszlávia javára. A magyar politikai vezetés célja ettől kezdve a területi revízió volt a két háború között, mely szintén rányomta a bélyegét a két ország kapcsolatára.

1921-ben Jugoszlávia, Románia és Csehszlovákia létrehozta a kisantant szövetséget, Magyarország sakkban tartására. A szövetség Franciaország támogatását élvezte. A helyzet azonban a 30-as évekre megváltozott Olaszország és Németország jobbra tolódásával és szövetségre lépésével, melyhez Magyarország is csatlakozott. Ezzel kialakult Jugoszláviai körül az ellenséges országok gyűrűje (Olaszország, Németország (Ausztria beolvasztása után) és Magyarország).

A 30-as évekig a jugoszláv vezérkar viszonylag kevés figyelmet fordított az erődítésekre. A politikai helyzet változásával azonban 1937-re szükségessé vált az erődítések kérdésével komolyan foglalkozni. 1937 januárjában francia katonai tanácsadók javaslatára egy jugoszláv katonai tanács utazott a szövetséges Csehszlovákiába, hogy tanulmányozza az ottani erődítési technikákat.

1935 és 1939 között 12 db erődítési szektort jelöltek ki, mindegyik saját erődítési csoporttal rendelkezett (összesen 15.000 fő). (Ebből öt az olasz, egy a német és hat a magyar határ mentén volt, továbbá egy partvédelmi csoportot alakítottak.) Ezek az erődítési csoportok egymástól függetlenül tevékenykedtek. Az elsőt az olasz határ mentén állították fel Ljubljanai központtal.

Az olaszországi határ 290 km hosszúságú volt, ám itt a Júliai-Alpok magas gerincei húzódnak, mely könnyen védhetővé tették a területet. Az olasz határ mentén az 1. erődítési szektor Rakek és Vrhnka között húzódott és a Tireszt-Ljubljana utat védte elsősorban. A 2. erődítési szektor Susaknál kezdődött és innét a part mentén észak felé húzódott Cabar határáig. A 3. erődítési szektor Tireszt-től a Skofjalloka szakaszt biztosította Ljubljanával középen. A 4. erődítési szektor Bohinjska Bistrica településtől északra indult és innét fordult észak felé Triz irányába. Az 5. erődítési szektor Carbarnál indult és követte a határt Rarekig.

A német határon az Alpok nyúlványai húzódtak, melyeken át csupán néhány völgy vezetett keresztül, ezek közül csak a Mura és a Dráva völgye voltak azok, melyekben jelentősebb útvonalnak futottak. A 6. erődítési szektor ezt a szakaszt zárta el Dravogragtól a Muráig.

A magyar határszakasz alacsony dombos és a jelentős részén a Dráva a határfolyó. Egy rövidebb határszakasz található, ahol viszont nincs természetes akadály a két ország között a Dráva és a Duna folyók közti területen. A 7. erődítési szektor Valpovovtól és a Dunáig húzódott, a 9. erődítési szektor innét a magyar határ mentén a Tiszáig. A 10. erődítési szektor a 9. mögött húzódott Batina-tól indult, ahol a 9. szektorhoz csatlakozott, majd a Péter király-csatorna mentén folytatódott egészen a Tiszáig. Ez volt az egyetlen szektor, ahol egymás mögött épültek ki erődítési szektorok.

Ezeken kívül a tengerpart mentén számos kikötőnél épültek védelmi állások, így Kotor, Dubrovnik, Sibenik, Split körül illetve az olasz kézen lévő Zára kikötő körül is.

A háború elejére ezek ez erődítési csoportok már közel 40.000 fősre duzzadtak. 1941-re 12 db erőd és 4000 db különböző méretű betonozott állás (bunker) készült el. Lengyelország lerohanása után az erősépítési csoportokon kívül a jugoszláv katonák is megkapták feladatul, hogy dolgozzanak az erődítéseken. A hadseregben a behívott tartalékosokat is erődépítésre csoportosították át a kiképzés helyett.

Az erőforrásokat az erődítési szektorok között fontossági sorrend szerint osztották szét. A legjelentősebb a 3. szektor volt, ezt követte a 2. szektor, mindkettő az olasz határ mentén húzódott. A magyarországi határon minimális munkálatokat folytattak csak 1939-ig, mikor is Németország annektálta Ausztriát. 1939 után Csehszlovákia megszűnt létezni, mint a kisantant erős tagja és Románia maradt az egyedüli szövetségese Jugoszláviának a térségben az egyre erősödő Németország és szövetségeseivel (Olaszország és Magyarország) szemben. Ekkor sietve nekiláttak a magyar határ mentén is kiépíteni az erődítéseket 1939 során.

Négy védelmi vonal épült ki a Tisza és a Duna között 1939 után. Az első a határ mentén húzódott, melyhez harckocsi árok és harckocsi akadályok is tartoztak. A második Zombor és Zenta között, amelyet támpontok alkottak közöttük lövészárkokkal. A harmadik vonalat a 18 m széles a Ferenc-csatorna alkotta, mely egyben harckocsi elleni ároknak is szolgált. A negyedik vonal pedig, támpontokból és hídfőkből állt a kulcsvárosoknál. (Korabeli amerikai tudósítók megjegyezték, hogy a terület a négy védelmi vonal területe teljesen alkalmatlan védelemre modern hadsereggel szemben, valamint kiemelték még az erős francia hatást a bunkerek és kazamaták esetében.)

 



A cikket eddig graphic counters látogató tekintette meg.