A Maginot-vonal erődjei


A francia erődépítészet előzményei

A német-francia határ változatos, néhol hegyvidéki fekvésű, de sehol sem járhatatlan legalább a gyalogság számára. Mivel viszont gyakorlatilag bármely ponton támadható volt, ezért folyamatos védelmi vonalra volt szükség a védelmére.

Az itteni területen folyamatos megszakítás nélküli harckocsiakadályok és szögesdrót akadályok készültek erős kölcsönös támogatásra képes megerősített beton bunkerekkel (ismert nevük köztes kazamaták) melyek géppuskákkal és kevés páncéltörő ágyúval voltak felszerelve. A térköz a kazamaták között néhány 100 métertől egy vagy több kilométerig terjedt a tereptől függően. A köztes kazamaták vonala szabálytalan távolságokra megerősítve volt erősebb védművekkel, úgynevezett földalatti erődökkel ismert nevükön ouvragesek melyekben a tüzérség is helyet kapott. A köztes kazamaták és az ouvagesek kölcsönösen tudták támogatni egymást.

Az ouvrageseknél a gyalogsági kazamaták és a köztes kazamaták átlagosan 600-800 m távolságban helyezkedtek el egymástól. Ez a távolság hatásos volt a bunkerekben elhelyezett fegyvereknek, hogy kellően tudják fedezni az akadályokat.

Az ouvragesek tüzérségi bunkereinek eloszlása azonban már közel sem volt ilyen homogén A legsűrűbb koncentráció Thionville-től északra és északkeletre volt megtalálható, ami a Lorraine iparvidéket fedezte. Ez volt franciaországi ipari szíve természetes akadályok nélkül, ezért is volt valószínű egy közvetlen támadás ebben az irányban.

Az erődök vonala a francia határral párhuzamosan futott Longuyontól a Rajnáig. Egyetlen megszakítás ezen a vonalon csupán egy 40 km-es rés volt Sarre mellet, ahol a Sare folyó a Saar-vidék felé haladt át.

A Maginot-vonal három részből állt a Maginot-vonalból (más néven: régi frontból, ez épült ki Longuyontól a Rajnáig), a kiterjesztett Maginotból (más néven: Új Front) és a Kis-Maginot-vonalból az Alpokban. Az eredeti Maginot-vonal az északkeleti fronton helyezkedett el és a Rajnai védelemét nem foglalta magában, erre külön épült az úgynevezett Rajna-vonal.

A Maginot-vonal két megerősített régióra (röviden RF) bomlott, az egyik a Metz RF a másik La Lauter RF. Mindkettő megerődített szektorokra (röviden: SF) és alszektorokra bomlott. Az erődvonal 5-10 km távolságban épült ki a határtól, ez lehetővé tette hogy a tüzérségi célpontokat még a harcok kirobbanás előtt pontosan bemérjék a tüzérségnek és a helyőrségnek is kellő időt hagytak hogy teljes készültségbe kerüljenek, egy meglepetésszerű támadás esetében is. A köztes kazamaták olyan terepen épültek, ami a lehető legjobb rálátást és tüzelést biztosított.

A Maginot–vonal különböző domborzati területeken keresztül épült ki A metzi szakasz Longuyonnál kezdődött dombos bányászvidéken. Itt egy félkört írt le a vonal a korábbi német megerősített város Thionville körül, majd a sarrei rés szélén haladt el St. Avold mellett. Ez a szektor erősen erdős területen húzódott fennsíki vidéken, melyet a Moselle folyó kettészel. Ez a régió 75 km hosszan volt megerődítve.

Kisebb tengerszint feletti magasságban, mint a metzi régió helyezkedett el a sarrei rés számos tóval tarkítva. Ez a szakasz 25 km széles volt St. Avold térségében a Sarre folyó keleti partján Assalbe mellett helyezkedett el. Korábban is egy fő inváziós iránynak számított a történelem során, akár az 1870-es francia-porosz háborúban is, mikor ebből az irányból támadtak a németek. Annak ellenére, hogy a terep nem volt alkalmas földalatti erődítésekhez a franciák mégis elhatározták, hogy a folyó vonalát megerődítik.

A La lauteri szektor térképen hasonló volt, mint a metzi. Habár itt kisebb számú erőd épült és nem alkotott folyamatos vonalat a tagolt terep miatt. A Vogézek képezték a természetes határt, mely két nagy részre osztotta ezt a régiót. Az egyik rész a sarrei rés és Bitche keleti vége között húzódott, ahol a Vogézek erősen erdősültek láncai húzódtak. A másik rész 20 km hosszan nyúlt el és itt erős erődítmények sorakoztak, mely egészen addig a pontig épült ki, ahol a Rajna-völgyével találkozik a hegyvidéki terület. A Vogézek előtt elterülő alföld, amit a Rajna vájt ki csak könnyű erődítményekkel (Rajna-védelem) volt védve a folyó mentén.

A Rajna védelem, mely Strassbourgtól kezdőtött és a Svájci határig futott 120 km hosszú volt. Nem volt a Maginot-vonal szerves része, de mégis a francia védelmi rendszer részét képezte. Itt nem voltak nagy erődök leszámítva a 19. századi régi erődöket. Az erődök a Rajna partján épültek, melyek hátában a Vogézek alkottak félelmetes gátat, a Rajna szintén erős akadály volt az erődök előtt. Strassbourgól északnyugatra Saverne és Sarrebour között viszont nem volt kiépült ez a védelmi vonal ezért az itteni rés könnyű átjárót jelentett a támadók számára. Egy további rés is volt ezen a vonalon közel a Rajna védelem végéhez: ez a Belfort rés volt, ami a Vogézek és a Jura hegységek között helyezkedett el. Tervek ugyan készültek rá, hogy egy harmadik szektor is épült lezárva ezt a rést, de ez sosem készültek el.

Korlátozott számú erőd épült az északi határ mentén is a Belgiummal határos vidéken. Itt nem volt folytonos erődvonal Longuyon és a tenger között. Lille iparváros határ menti fekvése viszont különösen fontossá és nehézzé tette az itteni védelmet. Ezt nehezítette még Flandria vidékének lapos és alacsony fekvése is, ami nem kedvezett a földalatti erődöknek. Maubeuge régi erődjét modernizálták, ami a Liége és Namur felől vezető főutat zárta le. A kiterjesztett Maginot-vonal pedig 20 km hosszan készült el és kapcsolódott a fővonallal egy 30 km hosszú és csak tábori erődítésekkel megerődített vonal által. Az új építési program része volt hogy kiterjesszék a védvonalat Sedan felé, hogy lezárják a németek esetleges támadási vonalait dél Belgium felől Luxemburgon át. Ez elkülönült a Maginot-vonaltól és egy kisebb védelmi szektort alkotott, mely alapvetően a szabdalt terepre alapozta a védelmet.

A Maginot-vonal felépítése: 1- határőrházak, 2- előörsök, 3- főellenállási vonal, 4- gyalogsági kazamata
5- kis ouvrages, 6- nagy ouvrages, 7- megfigyelőállás, 9- gyalogsági gyülekezési óvóhely
10- elárasztott terület, 11- biztonsági körletek, 14- keskeny nyomtávú vasúthálózat, 16- nehéz vasúti tüzérség

Az Alpokban kiépült Kis-Maginot-vonal sokkal nagyobb területet fedett le, mint a Maginot-vonal, de az erődített vonal sokkal kisebb területet védett, a terület szabdaltsága miatt. Az alpesi szakasz közel felén nem épült semmilyen erődítés. Ez az erődvonal négy fő védőállásbók állt: Modane város és völgye Cenis-szoros, Briacon és a Montgenévre-szoros, Barcelonnette, és az utolsó Larche, Pourriac és a Fer-szoros.

Közel folyamatos vonal védte viszont a Tengeri-Alpokat, ami a Földközi-tengerig futott 60-70 km hosszan. További kisebb védelmi állások készültek el a Kis-Szent-Bernát-hágóban, Bourg St- Maurice mellett is.

Minden egyes erődített szektor (SF) úgy volt szervezve, hogy egy erőd dandár állomásozott ott, mely egy aktív erőd gyalogsági ezredből és egy tüzérezredből állt. Az erődítési szektor három vagy négy alszektorra oszlott. Mozgósítás esetében az ezred gyorsan feltölthető lett volna három ezredre tartalékosokkal, ezzel párhuzamosan minden erőd gyalogezred egy erődített alszektort szállt volna meg. A mozgósítás során a tüzérségi ezred egy további ezreddel bővült volna és minden egy vagy két zászlóalj tüzérség felelt volna egy erődített alszektorért. 1939. szeptemberében az SF-eket azonban feloszlatták és zömmel a Maginot-vonalon kívül elhelyezett erődhadosztályokká szervezték át őket.

A Maginot-vonal kiserődök (blokkházak) és köztes kazamaták vékony vonalából állt, melyet szögesdrót akadályok és harckocsiakadályok védtek. Az ouvragesek erősítették a köztes kazamaták vonalát, mely földalatti kazamaták és harcoló blokk összességéből állt és több mint 1000 fős helyőrséget tudott befogadni. Az ouvragesek (nagy bunkerek) alkották a védelem gerincét, lényegesen jobban voltak megépítve, mint az egykori verduni erődök, de a tűzerejük alig különbözött azokétól. A franciák a következő módon osztályozták a nagyobb erődítéseket: nagy ouvrages (gros ouvrages) és kis ouvrages (petit ouvraes). A kis ouvrages kisebb volt és csak gyalogsági fegyverrel volt felszerelve, mint a géppuska és páncéltörő ágyú, míg a nagy ouvrageseknél voltak tüzérségi és gyalogsági eszközök egyaránt. Ezek adták a Maginot-vonal tüzérségi támogatását. Összesen 31 kicsi és 22 nagy ouvrages épült a Maginot-vonal részeként.

Az ouvragesek standard elemekből épültek fel melyek kombinálhatóak voltak és a helyi viszonyoknak megfelelően módosíthatóak is voltak. Az ouvrages felszíni blokkból (harcoló) állt, ahol a fegyverek is helyet kaptak és egy földalatti állásból, ami támogatta és kiszolgálta a harcoló blokkokat. A blokkok száma és típus ouvragesenként változott főleg a nagyoknál, de nem volt egy tipikus ouvrages.

Az erődítési régiók (RF) az ouvragesek közel folyamatos vonalából álltak, melyek egymást tűzzel is támogatni tudták. Az ouvrages támogatást kapott még a köztes kazamatákból és megfigyelőállásokból is. A kis ouvrageseket sokszor a nagy ouvragesek közé telepítették, hogy kitöltsék a réseket köztük. Számos helyen nem épültek tüzérségi bunkerek, mert vagy nem készültek el az eredeti tervekkel szemben vagy kis ouvragesekekké alakították át őket, az építések során. Ez történt a sarrei rés mindkét oldalán található SF-eknél is: SF Haguenau és SF La Lauter esetében. Így a sarrei rést olyan erődök védtek, amelyeket csak ideiglenesnek építettek. A sarrei védelem meghatározó elemei a töltések voltak, melyek a víztározók miatt épültek. Ezeknek a töltéseknek zömmel megvolt a saját védelmi rendszerük, hogy meggátolják a környező területetek elárasztását.

A Maginot-vonalban fővonal (főellenállási öv) előtt volt egy előretolt védelmi vonal is könnyű állásokkal, melyeknek az volt a feladatuk, hogy idejében jelezzék egy ellenséges támadást és lassítsák a támadás ütemét. Ezek az avantpostest-ek (előretölt állások) kisméretű betonállásokból álltak automata fegyverek számára és számos estben útblokáddal és más akadályokkal is kiegészültek.

Megerődített házak (masions fortes) szintén építésre kerültek ennél a vonalnál, lehetőleg minél közelebb a határhoz. Ezek többnyire települések mentén voltak találhatóak magányosan a Németország felől tartó út mellett. A megerődített házak két alapvető típusra készült: Azok amelyek a Mosel vidékén készültek négyszögletesek voltak, három szobával rendelkeztek és egy emelettel rendelkeztek. Az egész betonból készült és kis lőrésekkel volt ellátva a kézifegyverek számára. A másik típus azok voltak, amelyek az Ardennek erdeiben és pár helyen a Vogézekben épültek. Ezek két szintesre készültek. Az alsó szint volt a beton blokkház a lőrésekkel kézifegyvereknek és néha páncéltörő ágyúak, a felső szint pedig a szállás részlege volt a helyőrségnek.

A Maginot-vonalnál az ouvragesek a terep kulcspontjait foglalták el. A CORF minden típusú ouvragest és kazamatát megtervezett előre. Az összekötő folyosók és általában a kazamaták úgy kerültek kialakításra, hogy oldalazó tűzzel tudják fogadni a támadókat és egymást is támogatni tudják. Továbbá felkészítették a bunkereket a közelharcra is ugyanakkor nem építettek be nehéztüzérséget.

A köztes kazamaták (casamates d’intervalles), szó szerint elszigetelt géppuskafészkek, egy sorozat terven alapultak, melyeket a helyi követelmények ismeretében módosítottak. Kétszintesre készültek (földszint és alagsor) és megerősített beton építmények voltak 15-20 m szélesek minden oldalon. Mindegyiknek saját helyőrsége volt egy hadnaggyal és maximum 30 fővel.

Két osztályba voltak sorolhatók sima, vagy dupla kazamaták, aszerint hogy egy vagy két harcoló helységgel rendelkeztek-e. A küzdőtér a felső szinten volt kialakítva és arra készültek, hogy oldalazó tűzzel tudják elárasztani az a harckocsi akadályokat támadókat. Az oldalazó tűz miatt viszont minimalizálták az ellenség közvetlen találatának lehetőségét a lőrésekre, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy a támadókat a legsebezhetőbb módon támadják. A dupla kazamatáknál a két ellentétes irányba lehetett lőni a küzdőtérből. Ahol a terep nem engedte meg a dupla kazamatákat ott kettő készült melyek különböző irányba lőttek. Ezeket sokszor földalatti folyosóval is összekötötték.

A harctér a köztes kazamatáknál két páncélozott lőréssel rendelkezett egy a dupla géppuskának JM (jumelage de milrailleuses), ami egy foglalatban tartott két 7,5 mm-es géppuskát. A kettő cserélhető volt vagy egymásra, vagy egy 37 vagy 47 mm-es páncéltörő ágyúra.

A késői lőréseknél a dupla géppuska egy elforgatható kertben lógott, ami kicserélhető volt a páncéltörő ágyúval, amit a plafonon lévő sínnel lehetett a helyére mozgatni. A falak a közvetlen támadást is kiállták a tető, pedig 2-2,25 m vastagok volt megerősített betonnal, ami egy 240 mm-es lövedék közvetlen találatát még elviselte. Külső falak viszont csak 1 m vastagra készültek, ezek a tüzelést nem bírták. A beton, amit a Maginot-vonalnál használtak meg volt erősítve különösen sűrűn rakott acélrudakkal. Az eredmény az lett, hogy különösen ellenállóra sikerültek az erődök. További védelmül, ezeket a kazamatákat a hegyoldalakba építették vagy mesterségesen hordták rá a földet így semmi beton nem látszott az elsődleges támadási irányból. A lőrések a kiugró tető által voltak védve a tüzérségi találatoktól.

A külső falak nem voltak földdel védve, de 2-3 m mély árok húzódott előttük. Ezeknek kettős célja volt: megakadályozta, hogy a gyalogság megtámadja és felrobbantsa az ajtókat és nyílásokat másrészt a bombázásnál a leomló törmelék ne torlaszolja el a lőréseket, hanem az árokba hull. Az árkok belőhetőek voltak 7,5 mm-es géppuskákkal (fusils milrailleures, röviden: FM) közeli védelemként. Továbbá gránátvető csövek is kivezettek ide.

A köztes kazamaták egy páncélajtón keresztül voltak bejárhatók azok hátulján. Az ajtóhoz egy mozgatható hídon át lehetet bejutni, ami az árkon átvezetett át. A bejárat egy vagy két lőréssel volt fedezve, ahol géppuskák kaptak helyet. A külső oldalazó tűzzel támadta a támadókat és néha volt egy belső is, ami a bejáratot fedezte szemből.

A megfigyelést három kupolából volt lehetséges. Ezek voltak az egyetlen részei az építménynek, amik láthatóak voltak a támadók számára. Általában 1,5-2 m átmérőjűk voltak és 1 méterre emelkedtek ki a bunker tetejéből. A páncéljuk 25-30 cm vastag volt. Az általános típus megfigyelésre és géppuskáknak készül 3-5 nyílással, távcsővel, ami kicserélhető volt géppuskára vagy 50 mm-es aknavetőre. Más kupolák dupla géppuskával volt felszerelve vagy néhány esetben 25 mm-es páncéltörő ágyúval, ezeket vegyes fegyverzetű kupolának hívták. Kisszámú kazamatát viszont csak egyetlen kupolával építettek.

A köztes kazamaták szögesdróttal voltak körbevéve és elölről harckocsiakadályokkal voltak fedezve. További harckocsiakadályok és szögesdrótvonal épült ki köztük. A harckocsi akadály standard változata 7 sor vasúti sín volt, melyet a földbe temettek kevés helyen viszont harckocsi árok készült.

A világítást a bunkerek közti területen fényszórók adták, melyet páncélozott fényszórók biztosítottak, melyek egy alapzaton minden bunker hátulján kerültek elhelyezésre és abba az irányba mutattak ahova a bunker fegyverei is. Ezeket távolról lehetett a bunkerből vezérelni. Azonban ezek telepítése nem fejeződött be a háború kitörésére.

Az első világháború tapasztalata volt, hogy a bunkerek gázbiztosak kell, hogy legyenek. A belső bejáratokat a maximumra méretezték ugyanakkor bejárati ajtókat gázbiztosra alakították ki, ahol volt légkamra. A bunkerek pedig szűrőkkel voltak levegőztetve. Kívülről szedték a levegőt és megszűrték majd és a külső légnyomásnál nagyobb nyomással pumpálták a bunkerbe. A túlnyomás megakadályozta a külső gázok betörését a bunkerbe és a lőporfüsttől is megszabadította a harctérben lévőket.

Az ouvragesek voltak a Maginot-vonal legnagyobb építményei melyek különböző állandó tüzérséget rejtettek. 500-1000 fős vagy nagyobb helyőrségek voltak bennük. Minden ouvareges különböző számú blokkból állt melyek együtt voltak egy kis terülten. A kiszolgáló részek 500-800 m a blokkok mögött helyezkedtek el.

Különböző típusú blokkok épültek, gyalogságaik, hasonlóan a kis ouvragesekhez, tüzérségi torony blokk, tüzérségi kazamata blokk, megfigyelő blokk. A nagy ouvrageseknél is a funkciók sok esetben kombináltak voltak a blokkok esetében.

A legtöbb nagy ouvrages rendelkezett számos gyalogsági blokkal ezen belül gyalogsági kazamatával és gyalogsági torony blokkal is. A kazamata blokkok a harcoló blokk egyik vagy mindkét szárnyán voltak, és alapvetően úgy tervezték őket, hogy oldalazó tűzzel tudja támogatni az ouvragest. Egy vagy két géppuska vagy vegyes fegyverzetű blokk volt elhelyezve az elővéd területre, amelyek az ellenség előrenyomulási útjait tudták fedezni.

A tüzérségi blokkok kétszintesek voltak és általában vagy torony blokk egy sima lövegtoronnyal vagy kazamata blokk volt kettő vagy három tüzérségi eszközzel és lőréssel. A tüzérségi blokkok fegyverzete három fő típusból állt: 81 mm-es aknavető, 135 mm-es tarack, 75 mm-es ágyú. Mindegyik blokk az adott eszközben megfelelően készült el és nem voltak elmozdíthatóak az ouvragesből hogy tábori tüzérségként használják őket.

A 81 mm-es aknavető maximális hatótávolsága 3200 m és ez volt a legjobb eszköz az ouvragesben a közeli védelemre. 45 fokos szögben tüzelt normál aknavető lőszerrel. A 135 mm-es tarack alacsony röppályán tüzelt és 5700 m volt a hatósugár. Ez a lőtávolság meghatározta, hogy elsődlegesen védelmi fegyvernek szánták. A 75 mm-es ágyú a legfontosabb fegyvere volt az ouvrageseknek. Nagyon pontos és nagy tűzgyorsaságú fegyver volt. Több típusát használték, de általában 12000 m volt a lőtávolság. Az egyetlen kivétel egy rövidebb lőtávú verzió volt, ez 9000 m-re lőtt.

Ezeket a fegyvereket, mind toronyban, mind kazamatában alkalmazták, de a többséget toronyba építették be. A tüzérségi tornyok a gyalogságiak nagyobbított verziói voltak, azonban kevésbé emelkedtek ki a blokkok tetejéből, mint a gyalogsági tornyok. A tornyok teteje és fala 30-35 cm vastag acél volt. A tornyokból két lőrésen át tüzeltek a fegyverek. Azért, hogy védjék a lőnyílásokra csőszájféket tettek, ezzel növelték egyben a lőtávolságot is. A tornyokba ügyes lőszeradagoló rendszert is helyeztek és felszállította a lőszert a kívánt magasságba, ahol épp volt a torony.

A lővezető állás a gyalogsági blokkokhoz hasonlóan a torony törzsében volt a felső szinten. A toronyban ezen felül volt két lőszeremelő daru egy-egy minden ágyúnak. Ezek az azonnal felhasználható lőszerraktárakhoz (M-3 lőszerraktár) vezettek, melyek a blokk felső részében kerültek kialakításra. A 75 mm-es ágyúknak, ezekben a raktárakban 1200 sorozatnyi lőszer tároltak.

A tornyok ki voltak bővítve az alsóbb szinteken is, ahol az emelőszerkezet volt található, ami mozgatta és forgatta a tornyot. Ezek árammal működtek, de kézi erővel is lehetett mozgatni őket. A blokkban volt még légszűrő berendezés és korlátozott számú legénységi szállás. A tüzérségi blokkban is elhelyezésre került egy-két kupola a közel védelem biztosítására.

A tüzérségi kazamaták a gyalogságihoz hasonlóan, úgy voltak elhelyezve, hogy tüzükkel a főellenállási vonalat tudták támogatni, oldalazó tűzzel. A tüzérségi tornyok 360 fokban voltak forgathatóak és mind védelmi, mind támadó céllal lehetett használni őket. A tüzérségi kazamatákat a limitált 45 fokos tűzszögükkel csak a Maginot-vonal védelmét tudták ellátni. Azonban ebben a támogató tűzben nem volt benne, hogy egy másik építmény (blokk) tetejét lőjék, amit mondjuk elér az ellenség.

Az általános tüzérségi kazamatánál a felső szinten volt a küzdőtér: a tüzérségi helységek 2 vagy 3 db 75 mm-es ágyúnak páncélozott lőrésekkel, ezeknek a blokkoknak voltak saját légtisztító berendezéseik és az M-3 lőszerraktárban 600 sorozat lőszert tártoltak ágyúnként. A kupolák pedig biztosították a közeli védelmet.

Azért, hogy minimalizálják a beton kitettségét a bunkereknél, amit érhet az ellenség tüzelése a blokkokat hegyoldalakba építették, vagy mesterségesen hordtak rá földet. A lőrések pedig bevágták a tetőhöz képest és az egész szöget zárt be az elsődleges támadási irányhoz képest. A gyalogsági blokkoknál árkot ástak a támadásnak kitett fal mentén. A tüzérségi blokkokból gyakran vezetett ki vészkijárat alacsonyan, ahol egy elmozdítható hídon át lehetett az árkon átjutni.

A 135 mm-es tarackok blokkjai egy szimpla tarackot rejtett más fegyverzett egyetemben. A 81 mm-es aknavetőket gyakran párban építették be, általában egy kazamatában az alsó szinten helyezték el őket a tüzérségi helységek alatt, ez lehetővé tette, hogy az aknavetők a tetőn lévő nyílásokon át tüzeljenek.

Minden tüzérségi blokk össze volt kötve a tengelyük mentén folyosókkal. Ezek a tengelyeknél lépcsősor és egy vagy két lift helyezkedett el, ami szállította a lőszert a folyosókból a blokkokba. A folyosókon nagy másodlagos lőszerraktárak M-2 voltak és kaszárnyák. Ezekben 2800 sorozat lőszert tároltak csövenként 75 mm-es ágyúknak. A blokk vezetési pontja volt a felelős a napi számításokért a tüzelés estén, melyeket a toronynak kijelölnek, mint célpontokat. A tüzelési parancsokat a blokkparancsnok a blokkvezetési pontokra transzmitterek (átjátszókon) keresztül juttatta el, mi egy korai verziója a telegráfnak.

A blokkokat és a földalatti folyosókat egy szimpla átjáró közötte össze, melyet páncélozott zsilip zárt le. Ezeket zárva is tartották. Vészhelyzetben a zsilipet el lehetet barikádozni a blokk parancsnokság védelmére vagy fordítva. Páncélozott ventillátorok szállították a levegőt a szűrű szobába. A levegőt szűrők tisztították és enyhe túlnyomás volt a gáztámadás elleni védelemül. A légnyomás pontosan szinten volt tartva blokkonként a fegyvertípusoktól függően. A nyomás úgy volt kiszámolva hogy a fegyverek lőporfüstjét kinyomja. Normál körülmények között a blokkok a levegőt a folyosókon keresztül szedte.

Ügyes ellátás volt megszervezve a blokkok lőszerkészletének evakuálására. Az ágyúk a lőszert egy csúszdára vetették, ami a harcoló helységek alatti szobába szállította azokat. A lőszert nagy rekeszekben szállították, amiben 50 vagy több lőszer is elfért. A kézi erővel mozgatott kereteket a tetőre szerelt síneken ment.

Összesen 189 cső (löveg) került elhelyezésre a 22 nagy ouvragesben, ami kis számnak tűnik: 8,5 cső ouvragesenként. A fegyverek alacsony számát ellensúlyozza az a tény, hogy a fegyverek nagy tűzgyorsasággal rendelkeztek, amit hosszú időn át is fenn tudtak tartani, akár a tábori lövegek. Például egy sima 75 mm-es ágyútorony hasonló tűzerőt biztosított, mint egy teljes 75 mm-es tábori löveg üteg.

A bunkerek alakja és elrendezése nagyban attól a tereptől függött, ahol felépültek. Egy átlagos ouvrages terülte 200-300 m volt és hasonló volt a mélységük is. Az egész terület harckocsi akadályokkal és szögesdróttal volt körbevéve, sőt a blokkok önmagukban is körül voltak véve szögesdróttal.

A két legnagyobb ouvrages: Hackenberg, Hochwald két-két külön harcoló zónával rendelkezett. A két zónát harckocsifal választotta el és harckocsi árok, amit gyalogsági blokkok fedeztek tűzzel, melyek az ouvragesek részét képezték. Hochwaldnál szintén harckocsi árok választotta szét a két területet. Ennél blokkházak biztosították a vonal fedezését, de ezek nem képezték részét az ouvragesnek.

A harcoló blokkok száma szintén változott Fermontban, ami elég tipikus ouvrages volt: két géppuskás torony blokk, egy gyalogsági kazamata, egy 81 mm-es aknavető, egy 75 mm-es torony blokk, három ágyús 75 mm-es kazamata blokk és egy megfigyelő blokk készült.

A ouvragesek akcióit az ouvrages parancsnoki állásból irányították, ami számos szobából állt a földalatti szinten. A parancsnoki állás a harcoló blokk közelében helyezkedett el gyakran közel a megfigyelő blokkhoz is. Három különböző pozícióból állt. Az ouvrages parancsnoki állása, a tüzérségi parancsnoki állás és a gyalogsági parancsnoki állás. Ezen felül egy központi telefonközpontja is volt és alvórészlegek a tiszteknek, akiknek a jelenléte szükséges volt a posztokon állandó jelleggel.

A gyalogsági parancsnoki állásból koordinálták a gyalogági blokkokat és az ouvages közel védelmét. A tüzérségiből a tüzérségi tüzet kontrollálták. Az ellenség megjelenéséről számos forrásból kaphattak információt a tisztek: a saját megfigyelőblokk egyikéből és ezután eldönthették az ouvrages, melyik ütege támadja az adott célt. Miután eldöntötték ki mire tüzel direkt telefonos összeköttetést kapcsoltak a megfigyelő állás és az üteg között. Az ouvrages parancsnoki állása pedig követte az eseményeket és figyelte a tüzelés eredményét.

Minden ouvrages része volt egy tüzérségi csoportnak. Az ouvrages tüzérségi posztja összeköttetésben volt a csoport parancsokságával is, mely szintén adhatott célpontokat az  ouvrages tüzérségnek, illetve a más ouvragestől is kaphatott célpontokat.

Azért, hogy biztonságos legyen a kommunikáció mindenhol földbe temették a vezetékeket. A telefonokat rádiók is kiegészítették, de ezek problematikusak és megbízhatatlannak bizonyultak a gyakorlatban. Az antennák jelentették a problémák forrását, mivel a bunkerek tetején ki voltak téve az ellenséges tűznek.

Ahol a terült megengedte ott a kiszolgáló terület több száz méterre a harcoló blokk mögött volt. A harcoló blokk egy folyosóval volt összekötve ez a folyosó a kiszolgáló területen elágazott a szállások és a fő lőszerraktár M-1 felé. Az M-1 lőszerraktár mérete változott függően a ouvragesben lévő tüzérségi eszközök számától. A 75 mm-es ágyúnak általában 3000 sorozat lőszert raktároztak csövenként. Néhány kisebb ouvragesben nem volt M-1 raktár kialakítva.

A szállítás a kiszolgáló területről lőszer és nehéz felszerelésnél 0,6 m nyomtávú vasút oldotta meg. Elektromos mozdonyok hajtották a kocsikat, kivéve ahol a domborzat miatt a kiszolgáló rész egyben volt vagy nagyok közel helyezkedett el a harcoló blokkokhoz itt a kocsikat kézi erővel mozgatták.

A kaszárnya hálóhelységekből, konyhából latrinából, fürdőből, raktárakból, kórházból és minden más szükséges ellátó helységből állt. Saját vízutánpótlásuk is volt és raktároztak minden szükséges anyagot, hogy minimum 1 hónapig vagy tovább tudjanak önállóan működni teljes bekerítésben is. A legénység váltott szálláson aludt: 24-36 fő egy szobában priccseken. Nem voltak pihenőhelységek. Elektromos fűtés és világítás épült ki, általában nedves és alulvilágítottak voltak a helységek.

A kiszolgáló területen épültek ki a fő légszűrű berendezések és a generátorok is. Az áramot a francia áramhálózatból kapták a bunkerek de saját dieselmotorjuk is volt. Az ezek működtetéséhez szükséges benzint és kenőnyagokat külön tároltak ezekhez, melyekkel 3 hónapig tudtak működni a generátorok. Ezek ráadásul össze voltak kötve, így egyik ouvages a másikat is el tudta látni árammal.

A gyalogsági kazamata állásokat, főleg 47 mm-es páncélelhárító ágyúval fegyvereztek fel. Ezek az állások azonban még az említett lövegek gyártása előtt elkészültek, ezért sok a kisebb 37 mm-es páncélelhárító ágyút telepítették ezekbe. A páncéltörő ágyút kiegészítette egy dupla vízhűtéses géppuskaállás JM. A gyalogsági kazamaták sokszor egy további JM-el is rendelkeztek, vagy egy egyszerű automata puskával: FM-el.

A bunkereknél a fegyverek lőrése előtt egy kis árok, az úgynevezett fossé diamant volt megtalálható, azzal a céllal hogy a lőrések elleni gyalogsági támadást blokkolja. Ide gránátvető (lancegrenade) is telepítettek, ami segítségével egy kis gránátokat lehetett a fosséba dobni bentről a kint lévő támadókra, megakadályozva ezzel hogy az ellenséges gyalogság a lőréseket felrobbanthassa. A fossé diamant általános (standard) része volt a bunkereknek.

A tetőn a gyalogsági bunkerek egy vagy több kupolával is rendelkezhettek, melyekből kézifegyverekből és aknavetőkkel tűz alatt lehetett tartani minden irányt. A küzdőtermek a bunkerek felső szintjén helyezkedtek el, alattuk pedig a pihenőterület volt az alsó szinten. A tető vastagsága egy gyalogsági bunkernél 3,5 m beton volt földdel fedve, ami ellenállt a 420 mm-es lövedék telitalálatának is. Ráadásul a bunker hátsó falát viszont csak 1,75  vastagra építették, így ha elesett az, akkor a saját tüzérség a tüzével át tudta törni a falakat.

Számos esetben vészkijáratot is készítettek a bunkerben, ami a felszínre vezetett, mely a fosséba vezetett az alacsonyabb szintekről. Ez a kijárat egy páncélozott és belső állásból volt fedezhető kézifegyverekkel. A fossék hosszában általában fedezve voltak egy FM-el.

A tornyok szintén két csoportra voltak bonthatóak: gyalogsági tornyok és tüzérségi tornyok. Minden bunker egy toronnyal, de számos kupolával rendelkezhetett. Mindkét típusú toronyban volt kis páncélozott ventilátor, ami a levegőt a szűrű szobába vitte és a levegő a tornyokon keresztül távozott. Egy montecharge vagyis kislift szállította a lőszert a toronyba. A tornyok hasonlóan elődeikhez egy páncélozott 360 fokban forgathatók és emelhetők voltak. Mindkét művelet végrehajtható volt manuálisan és elektromos motorok segítségével is. Különböző típusú tornyok voltak: 81 mm-es aknavető, 135 mm-es tarackok és 75 mm ágyú számára egyaránt készültek. Az építés késői szakaszában a tornyokban kombinálták a különböző fegyvereket.

A gyalogsági tornyos bunkereknél három típusú torony készült: géppuska torony és két típusú vegyes fegyverzetű torony. A géppuskatorony egy JM-el volt felszerelve. Tervek készültek arra vonatkozóan a késői időszakban, hogy egy 25 mm-es ágyút is adnak hozzá, de ez az ágyú nem készült el 1940-es hadjárat idejére. A vegyes fegyverzetű tornyokat az Új Front bunkereiben építették be. Egyik típusában 2 db JM mindegyike egy 25 mm-es ágyúval került beszerelésre. A másik típusban 2 db JM volt egy 25 mm-es ágyúval, valamint ez rendelkezett egy 50 mm-es aknavetővel is, ami a tetőn keresztül tüzelt. A vegyes fegyverzetű tornyok periszkóppal is rendelkeztek a megfigyeléshez. A tornyok többnyire le voltak zárva a parancsnoki poszt felett és egy ki betonalapzaton álltak. A 135 mm-es tarack és a 81 mm-es aknavetők egy kis mélyedésben helyezkedtek el a tetőn, hogy elrejtsék ezek sziluettjét az ellenség elől és ezek az eszközök magas röppályájú lövedékeket lőttek ki.

Minden torony két fegyverrel volt felszerelve, de csak a 75 mm-es ágyúnak volt saját megfigyelő kupolája. Továbbá az ouvragesek a tornyok mellett kupolákkal is rendelkeztek, melyek különböző méretűek és típusúak voltak. A GFM kupola (Guet és Fusil Mitraillerur) megfigyelőállás és automata puskáknak volt kialakítva, alkotta a legáltalánosabb típust. Különböző méretben készültek, de a legáltalánosabb 3-4 nyílással rendelkezett és egy különleges kerettel egy periszkópnak, egy FM-nek és egy 50 mm-es aknavetőnek adott otthont. A bejárat létrán keresztül volt megközelíthető, de sok helyen a kupola padlója emelhető és süllyeszthető ezzel lehetett feljutni. A kupolák egyben az elhasznált levegő távozására is szolgáltak. A kupolák legnagyobb hátránya az volt, hogy a bunkerek fölé magasodtak és hacsak nem álcázták őket, könnyű célpontot jelentettek az ellenséges tüzérségnek.

A JM kupolákban egy pár géppuskát helyeztek el, mely egy korlátozott területet tudott tűz alatt tartani. Ezek a kupolák kis megfigyelőhelyekkel rendelkeztek a JM két oldalán megfigyelő nyílások formájában. Ezek sokkal inkább egy vonalban voltak a bunkerek tetejével és kisebb felületet kínáltak a támadóknak.

Speciális aknavetőknek tervezett kupolák is készültek. Ezek belesimultak a bunker tetejébe és automata töltésű 60 mm-es aknavetőkkel voltak felfegyverezve. Ezekből az állásokból a bunkerek környezetét könnyen tűz alatt lehetett tartani. Ezeknek a neve cloches lance-grenade volt, de sose kerültek használtra, mert a fegyver nem volt tökéletes, amit a kupolához terveztek.

A COPR tervezett egy fegyver nélküli tisztán megfigyelő kupolát. Ez a típus keskeny megfigyelő nyílással és egy tetőperiszkóppal rendelkezett. Más típusok besimultak a tetőbe és csak periszkóppal rendelkeztek, ami kiemelhető volt magasan a felszín fölé. Mikor nem használták a periszkópot, akkor leeresztették. Néhány ouvrages speciális megfigyelőblokkal is rendelkezett melyekben, ezek a megfigyelő kupolák kaptak helyet. Ezeknél a parancsnoki poszt a megfigyelő kupola alatt került kialakításra.

A legtöbb nagy ouvrages egy vagy két megfigyelő blokkal rendelkezett. Ezek hasonlítottak a tornyos blokkokhoz, de torony nélkül készültek. Mindegyik több kupolával volt felszerelve melyek speciálisan tüzérségi megfigyelésnek voltak kialakítva és tűzvezetésre. Egy ezek közül megfigyelésre volt kialakítva periszkóppal a tetején kimondottan éjszakai használatra. A másik pedig egy magasra kiemelhető periszkóppal volt felszerelve, mint a tengeralattjárók. Ennek a célpontokat kellett pontosan bemérnie. A megfigyelő blokkok olyan helyre készültek, ahol jó volt a rálátás a megközelítési utakra. Néha a harcoló blokkokon kívül feküdtek ezért.

Minden harcoló blokkban (az ouvragesen belül) a legénység, melynek létszáma 20 és 40 fő között változott egy speciális részben aludt az alsó szinten. Ezek az emberek rotációban voltak szolgálatban és a pihenőhelyeken, de a háború során sokan azt részesítették előnyben, hogy a harcoló blokkban tartózkodtak semmint lent a pihenőszinten. Minden blokk rendelkezet egy szűrőteremmel és egy pihető térséggel, raktárakkal kézifegyverek és lőszerek számára, latrinákkal és lépcsősorokkal, amelyek összekötötték a földalatti szinttel az erődöket. A kisebb blokkok, amelyek csak megfigyelést szolgáltak és csak egy kupolájuk volt vagy egy darab lőállásuk nem mindig rendelkeztek az előbb a létesítmények mindegyikével. Azonban csak kis számú, ilyen blokk készültek a Maginot-vonalban. A tüzérségi bunkerekben kialakításra került az M-3 lőszerraktár és liftek is, hogy a lőszert a földalatti tárolókból a harcoló szintre tudják szállítani.

A földalatti folyosók megtalálhatók voltak a legtöbb blokk alatt, különösen a tüzérségi erődök estében, melynek az alagútjai 20-30 m mélyen épültek ki, a tereptől függően. A földalatti járatok tengere második bejáratokkal is rendelkeztek, melyek a harcoltó területet kötötték össze a főfolyósokkal. Ezek általában 30 m mélyen helyezkedtek el. További létesítménye volt a tüzérségi erődöknek az M-3 lőszerraktárnál egy lift, mely a lőszert szállította fel a blokkba. A bejárati folyosók a főfolyosóról le voltak zárva páncélozott és nyomás biztos ajtókkal (gáztámadás esetére). Az ouvragesek többségében a főparancsnoki állás a főfolyosó közelében volt megtalálható, ahogy a tisztek, gyalogsági és műszaki parancsnoki állások és a kommunikációs szoba is. Telefonvonalak kötötték össze a parancsnoki állást a ouvrages blokkjainak minden részével és régi adóvevők is rendelkezésre álltak a küzdőtérben. Csupán egy tucat ouvrages esetében volt a parancsnoki állás a földalatti folyosók és a harcoló szint között elhelyezve.

Az áramelosztó alközpont a harcoló részleg bejáratánál volt elhelyezve, ami az áramot a kiszolgáló részleg felől kapta. A központok átalakították és elosztották az áramot a blokkok különböző részei között. Az elektromos és a kommunikációs vezetékeket a főfolyosók mentén vezettek vissza a kiszolgáló részlegbe. Kevés kivétellel (az alpesiek nem) az ouvragesek saját vasúthálózattal rendelkeztek, melyek összekötötték a kiszolgáló területet az erődök bejáratával. Ez azért is volt szükséges, mert a főfolyosó hossza a harcoló és kiszolgáló létesítmények között 500 m is lehetett és a harcoló blokkok és a bejárat között akár ez akár 1000 m is lehetett. A vonatok csak a főfolyosón közlekedtek, ahol felülről (felsővezetékből) kapták az áramot és csak utánpótlást és lőszert szállítottak. A katonáknak gyalogolniuk kellett, vagy mint a nagyobb erődökben volt (pl. Hackenberg) bicigliket kaptak erre a célra. A főfolyosó több helyen páncélajtókkal volt lezárva, hogy az ellenség előrenyomulását szükség esetén meg tudja állítani. Ezen felül a főfolyosón számos helyen robbanóanyaggal telt fülkéket alakítottak ki, melyeket vész esetén felrobbanthatóak voltak, ezzel elzárva a folyosót a támadók elől.

Minden folyosó kicsit lejtett, hogy a víz el tudjon folyni abban a csatornában, ami padló alatt volt kialakítva és kivezetett bunkerből. A legtöbb csatorna elég nagy volt arra, hogy elférjen benne egy ember kúszva is, ezért ezek egyben vészkijáratok is voltak Tüzelőállások is fedezték a csatornák kijáratát ezért. A főfolyosó általában elég széles volt ahhoz, hogy két teherautó elférjen benne egymás mellett, de a másodlagos folyosókon már csak egy teherautó fért el.

A legtöbb ouvragesben volt egy titkos vészkijárat, melyek láthatatlanok voltak a felszínről mivel a kijárat végét homokkal és kővel eltömítették. Mikor a homokot kiürítették egy a kijárat felszín alatti indulóhelyénél egy üres szobába, mely a felvezető kijárat alatt került kialakításra, akkor lehetővé vált, hogy az emberek felmásszanak a felső szobába és onnét egy létrán a felszínre jussanak.

A főfolyosók a bejárattól indultak és a kiszolgáló részleghez tartoztak. A nagy ouvrageseknek általában két bejárati blokkjuk volt, egy a lőszernek (entrée des munitions) röviden EM, a másik az embereknek (entrée des hommes) röviden EH. Az EM volt a nagyobb blokk. Ezek hátul helyezkedtek el és egy vagy két tüzelőhelységgel rendelkezett páncéltörő ágyúk részére, és JM és FM-ek számára is. A tetején ezeknek a blokkoknak általában egy GFM és egy gránátvető is elhelyezésre került. Fossé védte a bejárati blokk elejét a lőréseknél és a bejáratnál. Ideiglenes betonhíd vezetett át a fossén és erős vasajtók zárták le a bunker bejáratát. A rácsozat fedezve volt FM tüzével és a folyosó végén nehéz páncélajtó is elhelyezkedtek. A blokkban bent a főfolyosón a belső páncélajtó előtt volt egy keskeny híd egy mély árok felett vezetett át, ez egyfajta harckocsi csapda volt. Ez volt a standard elrendezése egy EM-nek. Keskeny nyomtávú vonatok és teherautók közlekedtek itt. Azok az EM-ek, ahol nem volt vasút egy kicsit más volt az elrendezése. A vonatok és teherautók tartalmát a páncélajtó mögött rakodták ki, ahol a bunkerben a helyi vonat várakozott. Ez a kirakodási tér egy vagy vagy két belső tüzelőállással volt fedezve, a második páncélajtó mögött  a kirakodási tér végén pedig folytatódott a főfolyosó. A lejtés függvényében a főfolyosóra a bejárattól vagy direkt egy lejtő vezetett fel, ahol egy speciális motorral húzták fel a kocsikat vagy lifttel, küzdötték le a szintkülönbséget. A lejtő volt a jellemző az EM meseében, míg a lift az EH-ek esetében volt tipikus.

Az EH-k kisebbek voltak, mint az EM-ek és L alakúra voltak a bejáratúk kialakítva, melyek keskenyebb bejárattal és tankcsapda nélkül készültek. Egy eltávolítható fémhíd vezetett át a fossén és egy páncélajtó zárta le a L bejárat végét, mely kívül volt az ellenség közvetlen tüzén. Kevés ouvragesben olyan bejárati blokk is készült, ami mind a lőszer mind az emberek számára szolgált bejáratként, ennek neve entrée mixte volt. Ezek kialakításukban inkább az EM-re hasonlítottak.

A kiszolgáló részlegben került elhelyezésre a kaszárnya és azok kiszolgáló létesítményei. A kaszárnyában lehetet elszállásolni a helyőrség 1/3-át. Kialakításra kerültek zuhanyzók, latrinák, ventilátor szoba, kút, vízraktár, konyha élelmiszerraktár betegszoba, cellák. A nagyobb ouvagesekben volt operációs szoba és fogorvosi szoba is. Mivel nem volt gyülekezési tér a katonák a folyosókon tudtak csak étkezni azokon a polcokon, amelyek a falakra voltak szerelve. A tiszteknek viszont kialakításra került saját gyülekezési szoba. A kaszárnyát elektromos fűtés tartotta állandó hőmérsékleten.

A kiszolgáló részlegben volt a gépterem is. A nagy ouvragesekben 4 db diesel motor került beszerelésre, melyből kettő tartotta fenn a működést és kettő tartalék volt. Ezek a gépek biztosították az erőd elektromos ellátását. A kémények a gépteremből a fosséba vezettek a káros gázokat. Néhány extrém esetben, mikor a gépterem túl messze volt a bejárati blokktól egy speciális kémény blokkot is építettek. A gépteremmel együtt került kialakításra a víz és üzemanyagraktár, a konverterek, a transzformátorok és a műhelyek is. Békében, de különösen háborúban az áramot a nemzeti elektromos hálózatból kapták az ouvragesek földalatti vezetékeken, melyet egy speciális megerősített alközpontból jöttek.

Másik sajátossága volt az ellátó területeknek a lőszerraktárak. Az M-1, vagy főraktár általában az EM közelben került elhelyezésre. Azért, hogy védjék a bunker egy balesetszerű robbanástól a lőszerraktárnak speciális védelmet készítette. Egy locsoló rendszert építettek be, ami tüzet eloltotta volna. A főfolyosót ezen kívül 10 tonnás páncélozott ajtók zárta le, ami automatikusan lezárult volna egy robbanás esetében.

A kiszolgáló területen munkahelyek javítóműhelyek garázsok voltak még, ahol javítani lehetett és a földalatti vasút raktárai kiépítésre kerültek.

A felszínen az ouvragesek védve voltak dróthálókkal és harckocsiakadályokkal. Általában a harcoló és kiszolgáló terület körbe volt véve különböző akadályokkal. Azonban számos esetben az egyedülálló blokkok is hasonlóan védelemmel rendelkeztek. A harckocsiakadályok számos vasúti sínből álltak melyeket leástak különböző mélységben. Azoknál az ouvrageseknél, ahol két elkülönülő harcoló blokk volt ezekkel az akadályokkal voltak védve és a blokkok közötti köztes területek is. Pár esetben harckocsi fal és harckocsi árok épült ki ezen a köztes területen és a blokkokat is ezek védték, de ez ritka volt.

Eredetileg körkörös harckocsi árkot terveztek az erődök köré védelemként, de ezek kiépítése túl költségesnek bizonyult a gazdasági világválság idején. Ezért csak néhány helyen épültek ki. Nem voltak aknamezők sem, mert mivel a franciák nem fejlesztettek ki gyalogság elleni aknákat, de néhány harckocsi akna és csapdák gyalogság ellen készültek.

A tipikus kis ouvrages három összekötő blokkból állt. Két gyalogsági és egy gyalogsági torony blokkból. A gyalogági blokkok nagyon hasonlóak voltak a köztes kazamatához. Csupán egy küzdőszobájuk volt két páncélozott lőréssel egy-egy dupla géppuskának és egy-egy másik duplának vagy egy páncéltörő ágyúak. Minden blokknak volt számos kupolája megfigyelésre és védelemre.

A gyalogsági torony blokk egy monolitikus megerősített beton építmény volt, ami méretében egy gyalogsági blokkhoz volt hasonló. Ez teljesen a földbe került besüllyesztésre. Az egyetlen, ami kilátszott belőle a sima tető, ami kilógott a környező terepből. A főfegyverzet a kihúzható és forgatható torony volt, ami 2 m átmérőjű és alacsony domború tetejű volt. 30 cm vastag acél védte a tetőt és a falakat is.

A torony tetejét acél védte, ami belesimult a betonalapzatba. A torony fegyverzete lőréséken át tüzelt a toronyból és teljesen védve volt mikor a torony be volt húzva. A legtöbb gyalogsági toronyban dupla 7,5 mm-es gépágyú volt beépítve, de pár esetben vegyes fegyverzetűek kerültek ide, aminek két típusa volt. Az egyikbe 25 mm-es tankelhárító ágyú volt két 7,5 mm-es géppuska között mind saját lőréssel. A másik típus 50 mm-es aknavető, ez utóbbiak a 75 mm-es első világháborús ágyútornyokból kerültek átalakításra. A legtöbb esetben a tornyokat egy 2,5 m vastagságú tetőbe zárták de lefelé mélyen az alsóbb szintekig nyúltak a tornyok. A torony tűzvezetése a torony alatt helyezkedett el. Itt ülve egy periszkópon át lehetett nézni a célpontot. Az alsó szinten megvolt minden berendezés, ami működtette a tornyot: kiemelte, lőszerrel ellátta, szellőztette. Tovább minden toronynak egy vagy kettő kupolája is volt megfigyelés céljából. Viszont ezekben a blokkokban nem volt közvetlen felszíni kijárt.

A harcoló blokkok földalatti folyosóval voltak összekötve. A folyosókat lépcsősorokon keresztül lehetett elérni. A föld alatt voltak a hálóhelységek, a konyhák a gépház és minden kiszolgáló terem, ami szükséges volt, hogy elszigetelten is kitartson az ouvrages egy hónapig, vagy tovább.

A három blokkja a tipikus kis ouvragesnek háromszög alakban helyezkedtek el, egy gyalogsági blokkal, ami mindkét irányba oldalazó tüzet tudott adni a harckocsiakadályok mentén. A tornyos blokk a két gyalogsági blokk előtt volt állásban általában. A távolságok a blokkok között változott tereptől függőn, de általában 50-150 m volt. Az egész közösség harckocsik akadályokkal volt körülvéve és drótsövénnyel. Általában egyik gyalogsági blokk volt a bejárat a másik kettő a vészkijárat.

Számos estben, ahol a terep megengedte két vagy három harcoló blokk funkcióját összevonták egy nagy monolitikus blokkban 1-2 küzdőhelységgel dupla géppuskáknak és páncéltörő ágyúknak és egy gyalogsági toronynak. Ez azt eredményezte hogy sok kis ouvrages csak egy blokkból állt. Ezeknél földalatti folyosók nem készültek itt minden ellátó rész a blokkban volt.

A kis ouvrageseknek számos helyi változta volt. Az egyik legtipikusabb ilyen a négyblokkos verzió, ahol a negyedik blokkban csak egy kupola kapott helyet. Ezek azért készültek hogy biztosítsák a megfigyelést olyan terepen is, ami a többi blokkból nem volt belátható.

Más kis ouvragesennek csak egy vagy nulla gyalogsági blokkjuk volt, ugyanakkor öt 81 mm-es aknavetővel is fel voltak szerelve a normál fegyverzeten felül. A helyőrség létszáma változott de átlagban 2-4 tiszt és 100-150 fő volt.

Számos kis ouvrages eredetileg nagynak volt tervezve, de nem fejezték be őket és kis ouvragessé nyilvánították ezeket. Ezzel párhuzamosan a szerepük is megváltozott.

Kevés kis ouvrages rendelkezett külön saját bejárati blokkal, inkább kis bejáratot építettek az embereknek (mint Lembachnál) vagy vegyes bejáratot készítettek, mint Immerhofnál. Ez a bejárat kisebb volt, mint egy EM és inkább hasonlított egy EH-ra. A legtöbb kis ouvragesnél azonban kijelenthető, hogy nem volt bejárati blokk. A monolitikus ouvragesek nagyobbak voltak, mivel ezeknél nem épült ki földalatti szint. Ezekben minden kiszolgáló létesítmény és aknavetők, melyek a fossén keresztül támadtak alul kerültek elhelyezésre. A gépteremben kevesebb motor volt és minden létesítmény kisebb méretű volt.

A CORF megfigyelőhelyek kisebbek voltak, mint a köztes kazamaták és csupán kevés ember szolgált bennünk továbbá csak telefonösszeköttetésük volt. Ezek a kulcspozíciókban épültek ki jó kilátással a környező terepre. A fő feladatuk a tüzérség adatokkal való ellátása volt az ellenség mozgásáról.

Az abri (vagyis gyalogsági óvóhelyek), az állások végén helyezkedtek el a vonalon belül. Ezek olyanok, mint kis a kaszárnyák egy parancsnoki állással. Két típusuk volt: a földalatti abri és a monolitikus felszíni abri. A földalatti abri két kisebb bejárattal rendelkezett általában, mindegyiket könnyűfegyvereknek alkalmas állásból lehetett fedezi. A monolitikus abri általában kétszintes volt és rendelkeztek két GFM kupolával is felül. Ez a típus hasonló volt az ouvragesekhez, de földdel kerültek befedésre, kivéve a hátsó részüket, ahol a bejárat is volt. Ezeket többnyire háttal a lejtőnek építették.

Mikor a háború megindult nem CORF által tervezett állások is megjelentek a Maginot-vonalban és újabb típusokkal bővültek mikor a munka megkezdődött az Új Fronton. Ezek között volt vegyes nem CORF kazamaták és bunkerek. Számos régi FT-17 tanktornyot és felépítményt betonba ágyaztak, melyet megfigyelőállásnak vagy kis bunkernek akartak használni. A háború során számos nem standard bunker épült a vonalban.

A sarrei rés nem csak a töltésekkel volt védve az áradás ellen, de számos blokkház is lezárta ezeket. A Services Techniques de Génie (STG) azaz a műszaki csapatok technikai szolgálata tervezett olyan bunkereket, melyek olyan területeket védtek volna, ahol nem voltak CORF által épített bunkerek. Ezek 1938 után készültek és STG típusú kazamaták néven váltak ismertté, és döntően a sarrei résnél épültek. Ezek az STG állások kisebb voltak és kevesebb fegyvert tudtak befogadni, mint a CORF által tervezett párjaik. Néhánynál volt csak tervezve, hogy kapnak kupolát, de a 40-es hadjáratig nem kerültek beépítésre egyetlen helyen sem.

A támogató állások és állandó óvóhelyekkel egyetemben általában a főellenállási vonal mögött helyezkedtek el. Emellett voltak ideiglenes óvóhelyek is az ouvragesek mellett. További speciális erődítéstípus volt, ami csak a Metzi RF-ben került megépítésre: egy megerődített alközpontja a nemzeti elektromos hálózatnak egyik elektromos műveknek. Raktárak, kötözőhelyek, műszaki raktárak és a nehéztüzérség állásai mind a hátsó területeken voltak. A Maginot-vonal részét képezte a Thionville mellett a franciák által újra felfegyverzett régi német erődök: Illange, Koenigsmacker, Guentrange-t melyek 105 mm-es ágyúkat kaptak.

A fentieken kívül számos kiegészítő állás épült az ouvragesek és a köztes kazamazák támogatására. A köztes gyalogsági óvóhelyek (abris d’intervalle) a főellenállási vonal mögött készültek. Méretükben változatosak volt, de maximum 250 főt tudtak befogadni. Ezekben azok a csapatok kaptak helyet, akik az ouvragesek közti térséget biztosították. Két típusú készült belőlük: ebből mindkettő masszív volt. Az első nagy monolitikus blokk volt a felszínen kiemelkedve. A második teljesen földalatti létesítménynek számított, csak két kisebb kijárati blokkal rendelkezett a felszínen. Ezeket is felszerelték kupolákkal.

A Maginot-vonal kiterjesztése az Új Front kapcsolódott az eredeti vonalhoz, ennek célja hogy kieresszék a Maginot-vonalat nyugat felé. Az új ouvragesekből viszont hiányzott pár tulajdonság, ami a régiekben megvolt. Új típusú bejárati blokkok épültek, de nem használtak visszahúzható hidat, hanem egy fémből készült csapórácsot építettek be. Ezen felül olyan tűzrendszert alakítottak ki, hogy zárótüzet tudjanak zúdítani a támadókra, viszont egy időben csupán egyetlen másik erődöt tudtak tűzzel támogatni.

A Marveille-i alszektor erősen erdősült és dombos részén számos STG kazamata készült el más kisebb állásokkal. A 75 mm-es ágyútorony a Veslones ouvragesben adta a teljes szektort tüzérségi fedezetét. A 75 mm-es ágyútorony Fermontban pedig az utolsó tüzérségi erőd volt a Maginot-vonalban (régi frontban), ami szintén fedezte a szektor zömét.

A Mondmédey-i alszektorban négy új ouvrages (két kicsi és két nagy ouvrages) készült. A két kis ouvrageset egy nagy ouvrages fedezte. A nagy ouvragesek viszont nem voltak egymást tűztávolságán belül és ezért nem tudták egymást támogatni. A két nagyban egy-egy 75 mm-es ágyútornyot helyeztek el. Az egyikben berendeztek egy régi első világháborús ágyútornyot is. Mindkét ouvrages számos vegyes fegyverzetű kupolával volt felszerelve. A kis ouvrages Thionville mellett a két nagy ouvrages között helyezkedett el és vegyes fegyverzetű blokkja volt, a két gyalogsági blokk és egy bejárati blokk mellett. A legkisebb erőd a vonal vége La Fertében volt, ahol az itteni kis ouvrages csak két harcoló blokkból állt melyekben vegyes ágyútornyok kaptak helyet.

A fő különbség a Maginot-vonal és a kiterjesztése között a vegyes fegyverzetű tornyok és kupolák valamint a gazdaságosabb kihasználtságú bejárati blokkok jelentették. A tüzérégi ouvragesek is kisebb méretűre épültek és kevesebb is készült belőlük. Viszont a kis ouvragesek jobban voltak felfegyverezve, mint a Maginot-vonalbeli társaik.

Az Új Front más területeken is kiépült, ilyenek voltak a Montmédy SF és a Maubeuge SF és az Ardenneki SD. Maubeuge SF 1936 után kapott új erődítéseket, miután az Új Fronton már mindenütt másutt elkezdődtek a munkák. Négy új ouvrages épült itt a négy régi erőd mellé, ezek pedig Maubeuge városát vették körbe. Ezekből három két blokkból állt és mind a négy vegyes fegyverzetű tornyokkal rendelkezett. Hasonló épült Escaut-nál is.