Flakturm Berlin ostromában (1945) - korabeli visszaemlékezés


Flakturm Berlin ostromában (1945) - korabeli visszaemlékezés

"... Egy őrmester veszi át a parancsnokságot, vezetésével kimegyünk az utcá­ra. A város alkonyati szürkeségbe burkolózik, homályosan látni az alako­kat. Lőnek ránk a Nollendorfplatz irányából. Elindulunk az emléktemp­lom felé, mely egykoron Berlin leghíresebb utcájának jelképe volt, most viszont már csak kiégett rom, komor hangulatú toronnyal. A környék va­lóságos kőtengerré változott, minden épület összedőlt, egyedül a Kurfür-stendammon áll még néhány épnek tűnő ház.

Lövészpáncélos áll a Kurfürstendamm és a Hardenbergstrasse kereszte­ződésében. Az őrmester megkérdezi, van-e a közelben valamiféle szállás­lehetőség, mire a védelem részét képező óvóhelyhez irányítanak bennün­ket.

Végiggyalogolunk a Budapester Strassén, majd balra bekanyarodunk az állatkertbe, ahol a hatalmas bunker a gyorsvasút közelében áll. A fák alatt harckocsik és őrök tartoztatnak fel bennünket, majd a bunkerhez ve­zetnek, amely most egyetlen óriási tábori kórházra hasonlít. Az óvóhely összes ágyán és a kempingágyakon is sebesültek fekszenek. A folyosókon és a nagyméretű termekben katonák, civilek és sebesültek zsúfolódnak. Minket bevezetnek az egyik helyiségbe, ahol mar minden hely foglalt, itt kell várakoznunk további parancsig. Csoportunk szétbomlik, mindenki próbál helyet keríteni magának ebben a már amúgy is túlzsúfolt teremben. Halálosan elfáradtam az állandó ide-oda rohangálásban. Tegnap alig alud­tam, és ma éjszaka sem látok túl sok esélyt arra, hogy kipihenhessem ma­gam.

Hangos beszélgetés zaja tölti meg a termet. A légcserélő ventilátorok be vannak kapcsolva, álmosító, monoton surrogásuk csak tetézi a lármát. Az elviselhetetlen hőség miatt fájdalmas nyomást érzek a fejemben. Ujabb csoport katona érkezik termünkbe, átfurakszanak a tömegen és leülnek mellettünk. Azt mondják, az oroszok előrenyomultak a Nollendorfplatzig, és a Savignyplatzot is elfoglalták. Az ellenség az Augsburger Strasse és a Passauer Strasse sarkától megpróbál beékelődni az állatkert és a Witten-bergplatz közé, A Hardenbergstrassét csak a Kniéig sikerült megtisztítani. Egyre szorosabb a gyűrű az állatkert körül.

A civilek szerint Hanna Reitsch és Rudel őrnagy is a bunkerben van." A bunkert az utolsó emberig tartani kell, mert ha a bolsevisták elfoglalják a kormányzati negyedet, ez lesz az utolsó jelentős védelmi gócpont. Közel 10 000 ember fér el a bunkerben, ebből kb. 5000-re tehető a sebesültek és a civilek száma."

Az emberek valamiféle titkos fegyverről beszélnek, amelyet hamarosan harcba vetnek, és az gyökeresen megváltoztatja majd a helyzetet. Egyesek gázról suttognak, mások új típusú bombáról, amelyet Amerikára akarnak ledobni, és amely korábban ismeretlen pusztító erővel bír. Szerintem ez is csak egy újabb kacsa, és csak azért találták ki, hogy további ellenállásra buzdítsák a népet. Újság jár kézről kézre, benne a hír, miszerint a felmen­tő hadsereg rövidesen megérkezik és bekapcsolódik a berlini csatába."

Ilyen nagy zajban képtelenség aludni. Hatalmas, méter vastag falakkal megépített betonkoporsóban fekszünk itt, körülöttünk civilek és katonák Berlin minden részéből. Egy weissensee-i asszony azon kesereg, miért nem maradt inkább otthon, azt a kerületet ugyanis harc nélkül foglalták el az oroszok. Ebben a bunkerben mindannyian szembesülhetünk azzal, mit eredményezett ez az őrült háború, miként taszította a civileket ebbe a pusztító örvénybe. Reményvesztetten ülnek körös-körül, és csak azért imádkoznak, hogy végre véget érjen nyomorúságuk.

Goebbels elrendelte, a bunkert az utolsó emberig védeni kell. Azt beszé­lik, az amerikaiak és a szovjetek között szakadás következett be. Hitler szü­letésnapjának előestéjén, miközben csapataink az Odera vonalán álltak, Goebbels rádióbeszédet intézett a néphez, amelyben szinten erről beszélt. Az újság után szórólap jár körbe. Egy korosodó asszony ül a közelemben kisgyerekkel. Mint mondja, ő a gyerek nagyanyja, az édesanya sajnos meghalt. Kezembe nyomja a szórólapot, amelyen ez áll: „A plutokracia és a bolsevizmus közötti perverz koalíció törésponthoz érkezett. Az ellensé­ges összeesküvőkre súlyos csapást mért a sors, mely ugyanakkor megóvta Hitlert, aki így sértetlenül állhatott fel a halottak, súlyos sebesültek és a ro­mok között 1944. július 20-án. Sohasem láttam őt meginogni vagy csügged­ni. A végsőkig hű marad céljaihoz, és meggyőződéssel hiszi, hogy népe nem fog elbukni, sőt hamarosan kezdetét veszi a németség új, boldog, páratlan felvirágzása."

Mintha csak egy sírból szólna hozzánk. Amikor a keleti fronton harcol­tunk, arra ösztökéltek minket, hogy még egy kicsit tartsunk ki, mert hama­rosan bekövetkezik a régóta vart csoda. Aztán azt is mondták, hogy a bri­tek és az amerikaiak békét kötöttek velünk, és egyetlen ellenségünk ma­radt: az oroszok. Ezrek haltak meg, csak mert annak ellenére elhitték ezt is, hogy korábban mar számtalanszor a szemükbe hazudtak. Azok, akik ép­ségben visszajutottak Berlinbe, persze egyetlen, Szovjetunió ellen vonuló nyugati katonával sem találkoztak, ennek ellenére újfent sikerült őket be­csapni.

A bunker tele van prominens személyekkel, akik mind a vastag falakban bízva menekültek ide. Lovagkeresztes katonatisztek és magas rangú párt­funkcionáriusok sétálgatnak közöttünk.

Valaki azt meséli, hogy egy Gauleiter" a Potsdamer Platz-i gyorsvasútállomás peronján állította fel parancsnoki központját, és barna nagykabátjában, hóna alatt géppisztollyal, vigyorogva járkál fel-alá. Ő és beosztottai gondtalanul élnek a vasúti irodákban, egész nap bort és pezsgőt vedelnek, miközben a szemközti peronon a menekültek éhezve próbálnak biztonsá­gos helyre húzódni a varosban dühöngő pusztító acél- és tűzvihar elől. A „nép vezetői", úgy tűnik, az utolsó cseppig ki akarják elvezni a kiváltsá­gokkal járó bőséget, A civilek sokszor hihetetlen dolgokról számolnak be, de elég csak ránézni bánatos ábrázatukra, máris más fényben látja az em­ber a dolgokat.

Az egyik katona szerint Hitler tegnap a birodalmi kancellária alatti bun­kerben megnősült. - Újabb hír a zuhanyhíradóből? Vidám esküvő lehetett éjszaka, ágyúdörgéssel kísérve! És nekünk továbbra is harcolnunk kell ezért az emberért, akinek mar semmi köze Németországhoz! Eskünk miatt katonák és civilek sokaságának kell meghalnia. Valakitől azt hallottam Hitler egy színésznőt vett el, és ez a színésznő fejőlányként lesz látható az új húszmárkason.

Kezd eluralkodni a depresszió. A többség nem akar hinni a híreknek, én sem adok nekik hitelt. Szerintem a Hitler házasságáról szóló híresztelések okozta sokk következtében sokan a saját fejükkel kezdték továbbgondolni a dolgokat. Valaki azt állítja, miután a főváros elesik, Hitlert egész kormá­nyával együtt Ruhlebenből Brazíliába menekítik repülőgéppel, hogy on­nan folytassák a harcot, de legalábbis a harcok helyszínétől minél messzebb viszik őket, hogy elkerüljék a közvetlen életveszélyt. Egy másik ka­tona azt mondja, 27-én látta, amint Hitler lövészpáncélosba szállt, és azt követelte, vigyék a Tiergartenben dúló harcok színhelyére. Szerintem ez is egy újabb tündérmese, akárcsak a többi. Néhány éve azt beszélték, hogy Hitler Oroszországban előrement az első vonalba, és személyesen vezetett egy támadást, ami persze igen messze állt a valóságtól.

Vöröskeresztes ápolónők járnak végig a sorok között. A bunkert állító­lag védelmi erődítménnyé alakítják át, és megtisztítják a civilektől. A bun­kerbe Berlin minden részéről, minden kerületéből érkeztek emberek, akik a háború borzalmai elől kerestek itt menedéket, és azt varjak, hogy a vihar elvonuljon a fejük felől. Itt, a méter vastag falak mögött biztonságban ér­zik magukat, így várják a háború végét. Hogyan lehetne ebben a helyzet­ben kitenni őket a bunkerből, ebből a berliniek utolsó menedékeként szol­gáló hatalmas kórházból? Akad más hely ebben az ezer sebből vérző, ha­láltusáját vívó városban, ahol valaki biztonságban lehet?

Az utánunk érkezett csoportot szólítják, a katonák eltűnnek. Hirtelen fé­lelemmel vegyes idegesség lesz úrrá az embereken. A legfrissebb hírek sze­mit az oroszok meglepetésszerű támadással áttörték a védelmet, azt vi­szont, hogy hol és mikor, senki nem tudja.

Váratlanul felbukkan az ajtóban ruhlebeni harccsoportparancsnokunk, nekünk is össze kell szedelődzködnünk. A háború folytatódik. A parancs­nok eltűnik, a civilek pedig egyre nyugtalanabbak lesznek, ahogy mi feltá­pászkodunk és elindulunk az ajtó fele. Rövid várakozást követően vissza­tér a százados, hosszú sorban követjük őt a folyosón. Ahogy elhaladunk a termek előtt, újabb és újabb katonák csatlakoznak hozzánk. Lemegyünk a lépcsőn, majd néhány őr mellett elvonulva kilépünk az éjszakába.

A vastag, páncélozott ajtó becsukódik mögöttünk. A fényből a sötétre ki­lépve egy ideig nem látunk semmit. Lövedékek csapódnak be elég közel hozzánk, nehéztüzérség és harckocsiágyúk dörgése hallatszik. Tőlünk jobbra halad a gyorsvasút töltése, odaát van a másik légvédelmi bunker. Hosszú sorokban indulunk neki, a gigászi méretű bunker sötét, fenyegető kolosszusként dereng mögöttünk az éjszakában. ..." (1945. április 28.)

A visszaemlékezésben jelzett Flakturm (légvédelmi torony) a berlini állatkerben állt. 40 m magasra épült és öt emelettel rendelkezett a föld felett. A legfelső emeletén a légvédelmi gépágyúk és kezelőik helyezkedtek el kb. 100 fő zömmel a Hitlerjugendből. Fegyverzetük négycsövő dupla 128 mm-es légvédelmi ágyúból és 12 db 20 és 37 mm-es légvédelmi gépágyúból állt. A negyedik emelet teljes egészében kórháznak volt berendezve, itt főleg a "kiváltságosokat" részesítették orvosi ellátásban. A harmadik emeleten a berlini múzeumok műkincseit helyezték el. Az épület többi részében konyhák, kantinok és óvóhelyek voltak, amit 15000 fő befogadására terveztek, de az ostrom során közel kétszer ennyi ember zsúfolódott itt össze.