Walcheren-sziget elfoglalása (1944. november 1-8.)



A SVÁBHEGY ÉS A ZUGLIGET

 

Forrás: Peter Beale: The Great mistake.

 

A Walcheren-sziget a Beveland-félsziget folytatása, mely csak egy keskeny átjárón keresztül kapcsolódik a félszigethez. A sziget a Scheldt torkolatának kulcspozíciója. A németek ennek megfelelően meg is erődítették és Antwerpen esete után is a kezükben tartották és ezzel uralva Antwerpen tengeri megközelítési útját. Így tudták blokkolni a kikötő használatát, ami a szövetségesek szempontjából alapvető fontosságú volt, ugyanis a normandiai partra szállás óta sem sikerült egy megfelelő kapacitású kikötő épen elfoglalniuk és az utánpótlási helyzete egyre kritikusabbá vált a szövetséges erőknél. A támadásokat le kellett állítani és csak egyes hadosztálytok tudtak mozgásban maradni a többi rovására. Ezért Antwerpen beüzemelése, mint kikötő elsőbbséget kapott. A Beveland-félsziget elfoglalása után már csak a Walcheren-sziget volt német kézben, de ez is elég volt a Scheldt torkolatban való minden hajózás megakadályozásához.

A sziget nagyjából 12 mérföld hosszú és 9 mérföld széles és döntően a tenger szintje alatt fekszik. Hitler szigetet stratégiai fekvése miatt erőddé nyilvánította. A védők jelentős erőkkel is rendelkeztek. A sziget nyugati felén lévő dűnéket, pedig megerődítették. Különböző űrméretű ágyúk is támogatták a védelmet: 150 mm-es ágyúk melyek különösen pontosan lőttek, számos 88 mm-es Flak, és 50 mm-es légvédelmi ágyúk, továbbá 220 és 105 mm-es ágyúk. A tengerpartokat erősen elaknásították. Továbbá csapdákat helyeztek el a víz alatt, és víz alatti póznákat is állítottak. Az egész szigetet, pedig körbevették szögesdróttal. Az ütegek és a parti géppuskaállások számára betonállások készültek. A sziget helyőrsége körülbelül 7000 fő lehetett.

A sziget ejtőernyős hadművelet számára nem volt kedvező terep, ezért is határozták el, hogy úgymond elsüllyesztik a szigetet, azaz a parti gátakt áttörve elárasztják vízzel, ezzel az ütegállások jelentős részét használhatatlanná teszik és erősen meggátolják a németek mozgási lehetőségeit a szigeten. Továbbá a gátaknál a törések alkalmasak a partra szálláshoz is. Ennek megfelelően a bombázó parancsokság elkezdte a bombázóhadjáratot a gátak ellen. Október 3-án Westkapelle, október 7-én Flushing, október 11-én Veere mellett bombázták a gátakat. Összesen 9000 tonna bombát dobtak a gátakra és ennek következtében a gátakon valóban sikerült széles rést ütni. A németek megpróbáltak pótgátakkal megvédeni a szigetet az elárasztás ellen, de munkájuk nem járt sikerrel a sziget döntő része víz alá került.


Lebombázott gátak és elársztott földek a Walcheren-szigeten

A sikeres elárasztást követően a szövetségesek egy olyan tervet dolgoztak ki, ami kombinált hadművelet keretében részben a tenger felől partra szállás után támadta volna a védőket nyugatról Westkapelle mellett, részben kelet felől, a Beveland-félsziget összeköttetésen keresztül támadtak volna. Egy további egység pedig, Breskensből áthajózott volna (ez a Scheldt torkolat túlsó partján fekszik) Flushingba. A légi fedezetet a RAF biztosította volna.

A támadást a félszigettel való töltésúton indult meg keleten október 31-én 5. kanadai gyalogdandár részéről. A töltésút 1200 láb hosszú és 40 láb széles volt és semmilyen fedezéket nem kínált a támadók számára. Az első támadás ennek megfelelően nagy veszteségekkel össze is omlott a védők tüzében. November 1.-én a támadást megismételték, de ismét eredmény nélkül. Ekkor a hadosztályparancsnok elhatározta, hogy egy másik területen próbál átkelni.

Közben azonban november 1.-én elindult a partra szállás a sziget nyugati és déli felén. Három brit tengerészeti kommandós század, egy belga és egy norvég kommandós századdal egyetemben a Walcheren-sziget nyugati felén Westkappelle mellett szállt partra. A sziget déli részén Flushing mellett pedig a belga és francia kommandós egységek tervezték a partra szállást. A kommandósokat a 155. gyalogdandár egységei követték volna, akik októberében Ostend térségében gyakorlatoztak a tervezett hadműveletre.

A partra szállás napján a belga és holland repülőtereken uralkodó erős köd korlátozta a RAF légi támogatását dacára annak, hogy a Walcheren-sziget felett az ég tiszta volt, ezért a légi támogatásról a partra szálló erőknek le kellett mondaniuk. A 4. tengerészeti (brit) kommandós század kezdte meg a hadműveletet. Az első feladatuk az volt, hogy megfelelő partra szállási partot találjanak. A század parancsnoka egy kisebb felderítő egységet küldött a partra 2 db LCP-vel (partra szálló hajó). Őket további csapatok követték, akik minimális veszteséggel biztosították a partot és foglyokat is ejtettek. A csapatok döntő része azonban csak 06.30-kor érkezett be, de ekkora már a német védelem riadóztatva lett és tüzet nyitottak a géppuskákkal és a 20 mm-es gépágyúkkal. Ennek ellenétre a tengerészeti kommandósok, mindössze 2-3 fős veszteséggel partot értek. Azonban a nehéz felszereléseket (pl. 3 inches aknavetőket) szállító LCA találatot kapott és 20 yardra a parttól elsüllyedt, de az aknavetőket később kiemelték.

A három brit kommandós század egy helyen értek partot. A 41. (brit) tengerészei kommandós század a Westkapelle északi részén szállt partra azzal a feladattal, hogy foglalják el Westkapellét és induljanak észak felé. A 48. (brit) tengerészei kommandós századnak a Zoutelande felé kellett támadnia. Végül a 47. (brit) tengerészei kommandós század a 48. mögött szállt partra azzal a feladattal, hogy Flushing felé támadjon és egyesüljön az ottani erőkel.

Ostendből 155. gyalogdandár a csapatai 03.15-kor hajóztak ki és 09.30-kor értek el a szigetet. A német parti ütegek a biztosító hajókat vették tűz alá. A németek tüzét a Warspite csatahajó és a Roberts és Erebus monitorok tüze viszonozta. 08.25-kor azonban westkapellei üteg beszűntette a tüzelést miután egy közvetlen találatot kapott a hajóágyúktól. A partra szálló erőket három átalakított LCR is támogatta, melyek sorozatvetőket hordoztak. Mindegyik LCR fedélzetéről 1200 db rakétát lehetett indítani. Ezek az LCR-ek a partra szálló járművek mögött haladtak a part felé. A part felé közeledő rakétás LCR-ek közül az egyiket telitalálat ért a fedélzeten felhalmozott 1200 rakétával egyetemben, ami hatalmas robbanással pusztult el. A robbanás után mindenütt partra szálló hajó (LCG) roncsok maradtak a tenger pedig égett. Összesen öt partra szálló hajó semmisült így meg a robbanás következtében. A megmaradt partra szálló hajók folytatták az útjukat a part felé. A kis hajókból a 20 mm-es géppuskák folyamatosan tüzeltek. A németek tüze azonban pontos és szisztematikus volt, ennek során számos LCG (partra szállító hajó) elsüllyesztettek. Mindezek ellenére a németek a támogató hajórajra koncentrálták a tüzüket és nem a partra szálló kommandósokra. A támogató hajóraj viszont súlyos veszteségeket szenvedett. Elsüllyedt 8 hajó, egy hajót magára hagytak, mert tüzet fogott a lőszerraktár, 7 hajó sérülés, miatt javításra szorult, 4 hajó pedig megsérült, de további akcióra még alkalmas volt. A partra szállás során 200 sebesült és 172 halottat vesztett a támogató hajóraj.

Német védelmi állások Vlissingen mellett

A tengerészeti kommandósok a sikeres partot érés után keresztül törték magukat a német támpontokon. Ugyanakkor a hátul is kellett embereket hagyniuk, hogy biztosítsák magukat a németek esetleges beszivárgása ellen. A német hadifoglyokat közben munkára fogták, hogy a hajókból kirakodják a készleteket. A sziget német védőinek jelentős része az úgynevezett gyomrobajos ezredekből került ki, azaz a legénység tagjai különböző gyomorbántalmakban szenvedtek és csak erődszolgálatra voltak alkalmasak. 16.00-ra a tengerészeti kommandós egységek zömmel elérték a kitűzött célpontjaikat és megszilárdították az állásaikat a szigeten.

Közben a 41. (brit) kommandós század lerohant egy bunkert a támadás során és Westkapelle felé nyomult tovább, ahol egy üteg 150 mm-es ágyúba (4 db) futottak bele. Az üteget tankok segítségével sikerült megsemmisíteni és a kommandósok tudták folytatni támadásukat észak felé a töltés mentén.

A 48. (brit) század szintén egy 150 mm ütegbe futottak. A parancsok elesett és számos embere megsebesült az üteg elleni roham során. A következő támadási kísérletüket, pedig heves aknavető tűz állította meg. Végül támogató tüzérséget kértek a Breskens térségében lévő tábori ütegektől. Végül a tüzérségi támogatás tűzcsapás után, sikerült a kommandósoknak mesterséges füst fedezete alatt elérnie az üteget és semlegesíteniük azt.

November 2-án folytatódtak a harcok a szigeten. Az előző nap partra szálltak 4. kommandós század, a francia kommandósokkal együtt folytatta a harcot Flushing elfoglalásért. A kommandósok egy Dover nevű támpont ellen harcoltak. A kommandósok egy különítménye felmászott egy mozi tetejére és onnét nyitottak tüzet a támpontra kézi páncéltörő fegyverrel (PIAT). Egy másik különítmény az utcákon és kerteken keresztül nyomult előre. Mielőtt a végső támadásra felkészültek Typhoonokal támadták a német állásokat. Délután aztán elérték a támpont szélén lévő házakat. A kommandósok elérték a támpontot és harckocsik elleni bombákkal tüzeltek kis távolságról a támpont nyílásaira. Ezután a kommandósok már készen álltak a támadásra, mikor a támpont védői megadták magukat.

A 48. (brit) kommandós század tovább szorította a védőket és birtokba vette Zouteland-ot, ahol csak gyenge ellenállást fejtetek ki a németek. A 47. (brit) kommandós század szintén folytatta a támadást és elérkezett egy erős támponthoz, amit harckocsi elleni fal és sárkányfogak is védtek. Az időjárás rosszra fordult és nem lehetett légi támogatást kérni. Egyedül tüzérségi támogatásra lehetett számítani. Ugyanakkor a támadókat rögtön erős aknavető tűz fogadta, ami jelentős veszteségeket okozott. A század másik fele folytatta a támadást a töltés mentén, de ők is egy 150 mm-es ütegbe futottak bele. A támadási útvonalukon számos ellenállási fészek volt még az üteg előtt, melyeket naplementéig sem sikerült elhallgattatni. Az este során azonban a kommandósok visszaverték a németek egy ellentámadását.

A védelmi póznák és aknák, melyek a töltés aljánál épültek ki megnehezítették az utánpótlás kirakását és tárolását, ezért november 3-án és 4-én a kommandók kénytelenek voltak hogy a zsákmányolt német adagokon éljenek, az utánpótlás oly mértékben akadozott. Az utánpótlási kérdés megoldására végül ejtőernyőn dobták le a szükséges ellátmányt Zouteland térségében november 5-én.

A 41. (brit) kommandós század és a nemzetközi kommandósok elérték Domburgot a második nap reggelén, ahol erős ellenállásba ütköztek. Aznap reggel a csapatok egy részét délre irányították, míg a többieknek Domburgot kellett megtisztítani. A 4. kommandós századot felváltotta a 155. dandár csapatai, míg a leváltott kommandósok két üteget a W3 és W4 ütegeket rohamozták meg északnyugatra Flushingtól.

A sziget keleti felén elakadt 5. kanadai gyalogdandár végül a Slooe-csatornánál átkelt a Walcheren-szigetre, ami 2 mérföldre délre helyezkedett el a korábban általuk kétszer is sikertelenül megrohamozott töltésúttól. November 3-án este tudtak hídfőt kialakítani. Aznap a németek már látták, hogy elvesztették a sziget feletti ellenőrzést, a települések zömét elvesztették, ennek ellenére az ellenállási fészkek még szívósan küzdöttek. A sziget parancsnoka Wilhelm Daser tábornok november 6-án tette le a fegyvert, de emberei elszórt állásokban még november 8-ig küzdöttek.