Bunker harc a Siegfried-vonalban



A négy amerikai lövész század, mely harcérintkezésben volt a Siegfried vonallal (Nyugati fal) értékes információkkal tudott sz

Forrás: Intelligence bulletin, 1945. januári szám

 

 

A négy amerikai lövész század, mely harcérintkezésben volt a Siegfried-vonallal (Nyugati fal) értékes információkkal tudott szolgálni a német géppuskaállások és bunkerek ellenállási képességéről, valamint hasznos megjegyzéseket fűztek ezek sebezhetőségéről, csak úgy, mint az általános képességeiről az erődítéseknek.

A terep, ahol a lövész századok harcoltak alacsonyabb dombokkal tagolt (a dombok némelyike 500 láb magas) erdős, gyenge aljnövényzettel rendelkező és patakoktól szabdalt. A lövészek három fajta bunkerrel találkoztak: Az első típus csak egy lőréssel rendelkezet, a következő típus már géppuskával volt felszerelve és két lőréses bunker volt, a harmadik, pedig egyszerű fedezékek voltak. A bunkerek átlagosan 100 yardra helyezkedek el egymástól horizontálisan és vertikálisan is (mélységben) és ezek a bunkerek kölcsönösen tudták támogatni egymást. A németek kiváló megfigyeléssel rendelkeztek és igen jó támogató tüzérségi és aknavető tűzzel rendelkeztek.

 

Mozgás

 

A bunkerek többsége úgy tűnt, úgy voltak megépítve, hogy a nagy távolságra is lehessen lőni belőlük. Amennyiben meglehetősen közel kellet megközelíteni egy bunkert, alig volt egy-két holtzóna (amiket nem tudtak lőni a bunkerekből), és ahova beszivároghattak a katonák. Tanácsosnak találtuk jó megfigyelési helyekről felmérni a támadási utakat, vagy még az előző nap térképen felmérni a leendő terepet. Egyik módja, hogy elkerüljük az ellenséges tüzet, az volt, hogy nyílt terepen keresztül nyomultunk át, egyik fedezéktől a másikig órákon át egészen napfelkeltéig. Dacára, hogy egyik lövész századunk csak 100 yardot tudott haladni egy egész nap során (az egyik nap), a különösen erős német géppuska és aknavető tűz miatt, ugyanez a század másnap reggel készületlenül tudta meglepni a németeket napfelkelte előtt. A reggeli meglepetésszerű támadás során sikerült 1000 yardot haladnia a századnak saját veszteség nélkül és hat bunkert foglaltak el támogató fegyverek nélkül.   

 

Együttműködés gépesített támogatással

 

Mikor harckocsikat, vagy páncélvadászokat alkalmaztunk, a gyalogság úgy helyezkedett el, hogy kész legyen támadni a járművekkel együtt, mikor azok áthaladtak a gyalogsági (saját állásokon). Mint láttam is, a gyalogságnak nem volt megengedve, hogy megálljanak a támadással ellenséges aknavető, vagy tüzérségi tűz miatt, mert azok a gyalogosok, akik elvesztik a harckocsik közeli támogatását sokkal sebezhetőbbek és a németekre gyakorolt demoralizáló hatása az együttes harckocsi- és gyalogsági támadásnak is elveszik ilyenkor.

 

Rohamcsapatok

 

Minden rohamcsapat tagjának pontosan ismernie kellett nem csak a saját fegyverét és szerepét, hanem a csapat minden tagjának fegyverével és szerepével is pontosan tisztában kellett lennie. Ez azt jelentette, hogy tudnia kellett használni, lángszórót, robbantótöltetet, rakétavetőt stb. Néha egy egész lövész szakasz kapott egy fix zónát, amelyet biztosítania kellett. Minden bunker leküzdése egy koordinációt, majd újraszervezést követelt meg. Számos esetben egy önálló szakasz, egy.egy lőrésre tüzelve, elnémítottak két-három bunkert is. Ennek ellenére a németek gyakran folytatták a harcot és a tüzelést a lőréseken keresztül. Az a tény, hogy a bunkerek kölcsönösen tudták egymást támogatni, olyasmi volt, amit érdemes észben tartani. Ez az oka, amiért a bunkereket mindig oldalról lőttük, oldalról is rohamoztuk meg őket, ahol erre sor került.

 

Füst használata

 

A mondás, hogy vak ember nem tud lőni fokozottan igaz a német bunkerekre. Ugyan nem volt mindenütt lehetséges, vagy célszerű füstöt alkalmazni, viszont egy bunker, ami füstöt és fehér foszfort kapott egy 81 mm-es aknavetőtől, vagy tüzérségtől, jelentős hátrányt jelentett a benne védekezők számára, mikor megindult egy roham a bunker ellen.

 

Gyalogság és közvetlen támogató tűz

 

Támogató fegyverek, mint a harckocsi, közvetlen tüze a bunker nyílásaira, felszólítás nélkül is a bunkerek legénységének fegyverletételét eredményezte, még azelőtt, hogy a támogató gyalogság 25 yardon belül megközelítette volna a bunkert. A németek próbálták a nyílásokat addig zárva tartani, amíg a gyalogság elég közel nem került, és ekkor gyors tüzet zúdítani rájuk. Volt mikor két megkerülő csoportot alkalmaztak mindegyike 3-4 fővel, a bunker mögött állást foglalt, akkor a hátsó lőréseket és a bejáratot tűz alatt tudták tartani. Közben, ha a támogató gyalogság fel tudta fedezni, a támogató bunkerek nyílását és tűz alatt tartották azokat, akkor ezekben az esetekben a németek védelem intenzitása jelentősen csökkent. A század, vagy szakasz maradéka ekkor elhaladt a bunker mellett és biztosította a körzetet és fedezte a másik két szakasz támadását, ami elvégezte a munka maradékát (a bunker semlegesítését).

 

Megadási lehetőség

 

Volt egy emberünk, aki lassan megközelített egy bunkert, ahonnét már repeszgránátot, vagy fehér foszforgránátot tudott volna a bunkerre dobni. Mikor minden elcsendesült, elkiáltotta magád „Kamerad”,Wir schutzen nicht” (Nem akarunk lőni). Sokszor a bunkerek legénysége ekkor már feladta a harcot és megadták magukat. Amennyiben mégsem tették le a fegyvert, puskagránátot és bazookát használtunk az acél ajtók és a lőrések ellen, melynek pusztító hatása volt a bent lévőkre. A biztonság kedvéért, további lövészek fedezték a többi lőrést, amíg ez az akció tartott.

 

Elásás

 

Ha a németek elutasították a megadást, néhány emberünk átküzdötte magát a bunker holt zónájába, és ez után felrobbantották az egyik lőrést TNT-vel. Majd a bunker tetején dolgoztak, ahol szintén robbantottak egyet. Soha nem engedtük, hogy belépjen bárki is egy kirobbantott területre a bunker mögötti bejárat területén, mivel a németek mindig fedezték ezeket külön erre a célra kialakított lőrésből. Éppen ezért semmilyen körülmények között, nem engedtük, hogy bárki is behatoljon egy bunkerbe, hogy hadifoglyokat ejtsen. Mikor megadták magukat a védők kiparancsoltuk őket. Néha arra panaszkodtak, hogy sérültek, de a második csomag TNT felrobbantása után, valahogy mindig ki tudtak jönni maguktól is.

A bunkerek körül gyakran voltak gyalogsági aknák, ezért a fél szemünket mindig a földön tartottuk.

 

Más eljárások

 

Azokban az esetekben mikor a fentebb felsorolt eljárások nem vezettek eredményre, a Siegfried-vonal (Nyugati fal) bunkerei ellen más támadási eljárást is lehetett alkalmazni. Lebontási támadást alkalmaztunk, mikor egy harckocsit a bunker hátába került és berobbantja az ajtót. Másik megoldás hogy egy tucatnyi harckocsi porig lövi a bejáratot és a lőréseket. A dózer tankok alkalmazása valószínűleg nem lesz alkalmazható a jövőben, mert a németek aknákat telepítettek, melyek közül számos távirányítással volt aktiválható. Egy alkalommal használtunk lángszórót, ami tüzet okozott a bunkerben és az ott tárolt lőszer egy része felrobbant, az okozott zűrzavarral elégedettek voltunk.

 

Fehér foszforgránátok

 

A németek sokszor a bunkerben maradtak az után is hogy a lőrést felrobbantottuk, addig míg lángszóróval, vagy kézigránáttal rá nem vettük őket, hogy kijöjjenek. A szellőzőrendszerbe dobott kézigránát elbódította a németeket, míg a fehér foszforgránát ugyanott felerősödött hatásában.

 

Elővigyázatosság

 

Még akkor is mikor megadta magát egy bunker, néhányan akadtak, akik nem akartak kijönni a bunkerből. Ilyenkor a bunker lőréseit fedezték a lövészek, közben helységről helységre nyomultak bent a katonák, gránátot dobva belépés előtt. Így oldották meg az ilyen helyzetet.

 

Használhatatlanná tenni a bunkereket

 

A németek megpróbálták, visszaszerezni a bunkereket amint csak alkalmuk nyílt rá. Éppen ezért, mi megpróbáltuk tönkretenni ezeket azonnal. Hat bunker az általunk védett fronton három alkalommal cserélt gazdát. A felrobbantott lőrések és ajtók nem voltak elégségesek egy bunker használhatatlanná tételéhez. Rájöttünk, hogy a földig kell lerombolni ezeket, hogy végleg használhatatlanná tegyük őket. Akár csak, ha egy fal is épen marad a németek tovább tudták használni, mint fedezéket, ahonnan lőhetnek. Ezért szerettük, ha a nyomunkban speciális felszereléssel rendelkező egységek jöttek, amelyekkel teljesen el tudták pusztítani a bunkereket.

 

Készültség az ellentámadásra

 

Miután egy bunkert elfoglaltunk, az arcvonal és a szárnyak ki voltak téve egy német ellentámadásnak. Felismertük, hogy késznek kell lennünk német aknavető, vagy tüzérségi tűzfüggönyre ilyenkor, miután elfoglaltunk egy bunkert. Csoportba gyűjteni a hadifoglyokat ilyenkor egy veszélyes vállalkozásnak számított. Miután a németek hajlamosan voltak arra, hogy lelőjék a saját embereiket is, sem hogy engedjék őket hadifogságba jutni, ezért hasznos trükk volt, azonnal hátra kellett küldeni a hadifoglyokat amint csak lehetséges volt rá.

Alkonyat előtt egy órával volt a legideálisabb időpont előkészülni egy ellentámadás megállításához, ehhez azonban szükséges volt a megfelelő védelem felállítása. A németek erős ellentámadást indítanak naplemente után, és ha nincsen jól szervezett védelem, akkor könnyen visszaszoríthatják az embert a nehezen megszerzett területről.

Mikor megpróbáltunk megszállni egy állást, az embereink beásták magukat az elfoglalt bunker körül. Az elfoglalt bunkert pihenőállásnak használtuk, ugyanakkor ügyeltünk rá, hogy az ellenség ne tudjon lecsapni ránk és behatolni a bunkerbe. Német harcjárőrök  egy-két embere néha a szárnyuk mögé kerültek, hogy kilőjék a géppuskánkat az ellentámadásuk alatt. A németek úgy gondolták, hogy a szemből való támadás fogja lekötni minden figyelmünket és elhanyagoljuk, majd a szárnyakat és a hátunk biztosítását.

 

Mikor jön az ellentámadásra

 

A német ellentámadások naplemente után jöttek, és sok beszéd és lövések előzi ezt meg. Ez a nagyon idegörülő. Azonban, mikor az embereink megszervezték a védelmet és készültségben voltak, a támadók szenvedtek végül jobban. Sikeresen alkalmaztuk a 60 mm-es világító rakétákat a támadásokkor a terület kivilágítására. A németeket engedtük közel jönni és csak akkor nyitottunk tüzet, és ezzel visszavertük őket a főellenállási vonalunktól. Rengeteg gránátot használtunk: mind repeszgránátot, mind foszforgránátot. Mikor a németek visszavonultak, mi követtük őket és folyamatosan tűz alatt tartva őket.

 

Egy lövész század három bunker ellen

 

1944. szeptember 15-én századunk egy dombot támadott meg, melyen három bunker volt. Az erős köd miatt a páncélvadászunk nem tudott tüzet nyitni a bunkerekre, ennek ellenére, 07.30-kor 50 yardra megközelítettük azokat.

Elég közel megközelítettük a bunkereket, és a lőrésekre tüzelve, végül kénytelenek voltak lezárni azokat. Ezt az eredményt egy BAR-os és egy tucat lövész érte el. Mikor lezárták a lőréseket megkerültök a bunkereket. Azok, akik nem voltak a rohamcsapatok tagjai túlhaladtak a bunkereken és biztosították a dombot. A rohamcsapatokra maradt a bunkerek leküzdésének feladata. Felszólítottuk a németeket megadásra, de csak néhány kósza sorozattal feleltek rá. Ezután minden bunker bejáratára kétszer tüzeltünk bazookával. Két bunker esetében a bazookák tüze és néhány bedobott kézigránát a szétrombolt ajtón keresztül megadásra bírta a védőket és elhagyták a bunkert. Az egyik bunkerben négy a másikban hat hadifoglyot ejtettünk.

A harmadik bunkerben lévő védők azonban megtagadták, hogy kijöjjenek, ami némi problémát okozott. Itt is két sorozatot lőttünk bazookával az ajtóra, majd betörve a bunkerbe helységről, helységre nyomultunk előre, gránátot dobva mindig a következő terembe. Végül eljutottunk abba a helységbe, ahol a tüzelőállások voltak. Itt egy rövid sorozatával a lángszórónak sikerült meggyőzni a németeket, hogy megadják magukat.